Ma még két meglátásra jutottam..
Az egyik, hogy a bosszúnál sokkal édesebb, ha az ember képes békésen, alázatosan és szeretetteljesen bocsánatot kérni és helyreállítani a talán megromlott viszonyt, hangulatot. Százszor több jó érzést ad és büszke vagyok magamra, ha sikerül! A büszkeség a legrosszabb tanácsadó. Azt is meg kell érteni, hogy nem lehet, hogy mindig, minden jó legyen. Hogy folyton érvényre jusson az, amit én igazságosnak érzek. Hogy mindig én legyek a kedves, szerethető kolléga / barát / testvér stb. Van, amikor nem lehet mást tenni, mint engedni és megpróbálni elfogadni a helyzetet. Vagy vállalni a konfrontálódást és azt, hogy mások elégedetlenek velem. És ebből tanulni és lenyelni és továbblépni..
A másik az, hogy talán most tudom igazán megfogalmazni, hogy amire vágyom egy férfiban az az, hogy egy kicsit a tanítómesterem legyen..Aki felettem áll, testben, lélekben és főképp szellemben.. Ez talán mindennél fontosabb. Azonnal vonzónak érzem, ha egy férfi azontúl, hogy vonzódást mutat irántam, máris igyekszik megérteni és szinte belelát a fejembe. Még az se baj, ha rögtön meglátja a gyengéimet :) De ha megérzem az egyértelmű szellemi fölényt, ami humorérzékkel vagy akár némi finom iróniával van fűszerezve, az már félsiker ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése