Egy kis heti elmélkedés..

Már régen nem volt alkalmam jókat sétálni, pedig tudjátok mennyire szeretek :) Most meg főként azt érzem, hogy ki kell használni, amíg még jó idő van és annyit kell a szabadban lenni, amennyit csak lehet. Semmi nem segít annyira kiszellőztetni a fejemet a napi gondoktól, mint egy kellemes séta valamilyen jó zene mellett.. És egyben jó testmozgás is. Főként ha valamilyen családi házas, zöldövezeti részben tehetem. Egyre inkább sóvárgok kijjebb költözni a város szélére. Feltölt az a nyugalom, ami áthatja ezeket a részeket. Mintha elcsendesedne az élet. Aki hazaért, már otthon van, tesz-vesz, nem siet sehova. A panelről az jut eszembe, hogy a rohanó élethez tervezték. Kis alapterülettel, hogy ne kelljen sokat takarítani, lifttel, hogy pillanatok alatt fel-le érjek és persze kert nélkül, amivel munka van, amit gondozni kell. Marad csak a szürke beton.. De ma este Albertfalván sétáltam. Egy kis kitérővel megnéztem a Vakvarjú éttermet, ott a Kondorosi uszoda mögött. Végtelenül hangulatos egy hely, főként este. Tényleg simán megszervezném oda az esküvőmet :) Rózsával, Magdi unokahúgával, aki újfent kedves barátnőmmé avanzsált, úgyis azt tervezzük, hogy minden hónapban legalább egyszer elmegyünk együtt egy étterembe vacsorázni. Megadjuk a módját, kiöltözünk és hódolunk a kulináris élvezeteknek :) Az étteremhez vezető utcát, az Albertfalva utcát hatalmas platánfák szegélyezik. El nem tudom mondani milyen hangulatosak a hatalmas, sűrű lombok a lágy esti utcai fényekben.. Igen, azt hiszem nagyon szeretem a fákat..

Amin még sokat töprengtem a héten az az volt, hogy megnéztem néhányat Szily Nóra interjúiból, ismert személyekkel. Őt arról lehet ismerni, hogy őszinte és intelligens kérdésekkel tud sok mindent felhozni az emberekből. De valahogy sosem tapintatlan, vagy kíváncsiskodó. És mégis gyakran a legbelsőbb érzéseiket is elmondták neki az interjúalanyok.. És ezek a beszélgetések sok mindenben tanulságosak voltak.. Ami a legjobban megfogott az egy, a médiából jól ismert, de komoly gondolkodású pár vallomása volt. Egymásról. Külön-külön készítettek velük interjút. És ami nagyon egybehangzó, az az volt, hogy mindketten nagyon tisztelik egymás munkásságát, szorgalmát, kitartását. Felnéznek egymásra, tisztelik egymást, mint embert, mint nőt, mint férfit. És rájöttem, hogy ez nagyon fontos. Mindazt amit megvalósít maga körül, amit létrehoz. Sok kapcsolat nagyon hétköznapi, akárcsak az emberek benne. Nincs miért felnézni a másikra. Főként folyamatosan. Nincsenek célok, nincsenek eredmények, nincs kitartó munka. Mert az a másik a nap végén csak lustul a tévé előtt, számítógépezik, miközben már rég le kéne vágni a füvet vagy éppen zsémbes, folyton csak kritizál és elégedetlenkedik. Én meg azt láttam, hogy ez a két ember csillogó szemmel méltatta a másikat, hogy mi az, amiért annyira tiszteli. És akkor rájöttem, hogy ez nagyon fontos. Hogy folyamatosan fel tudjunk valamiért nézni a másikra, amit megvalósít. Hogy nekem is dolgoznom kell azon, hogy legyen mit felmutatnom..

Még nagyon jó érzés volt most a pénteki összejövetel. Nehezen figyeltem bevallom őszintén, annyira tele volt a fejem a heti dolgokkal, de a társaság most nagyon jól esett, sokáig beszélgettünk, egészen hazáig kísértek.. Nagyon jó volt találkozni a Széll Kálmán téren testvérekkel, akik a mozgó pulttal álltak kint. És jó volt hallani a sok izgalmas tapasztalatot tőlük :) Bizony egyre többen bátorkodnak már odamenni és kérni a legfrissebb folyóiratokból, meg a könyvekből is. És még holnap egy remek szellemi program lesz, hogy kimegyünk a jelnyelves kongresszusra, ahol a jelmezes drámában Edina és Laci lesznek a főszereplők :) Rengeteget készültek rá, már nagyon várom, hogy lássam!

És még utoljára egy apróság.. Tegnap betöltöttem a 29. évemet is :)