
Nagyon sajnálom, hogy nem volt velem a telefonom, mert így nem tudtam képeket készíteni emlékbe :( De a Semmi varázslat, csak fizika c. előadást végig kamerázták, a Spektrum tv szponzorálásban. Remélem majd meg tudom nézni a későbbiekben ezt a felvételt! Prof. Hartlein Károly vezetett át minket nagyon könnyed és humoros módon, kísérletekkel teletűzdelt előadásával a fizika világán. Csak úgy robbantak és puffantak, repültek és pattantak a dolgok :) Borzasztóan élveztem :) Nagyon kis szeretetreméltó figura volt ez a tanár :) Zsúfolásig megtelt a terem, rengeteg középiskolás és kisgyerek volt. Az ő kis arcukon kiülő csodálat és rajongás, ösztönösen feltörő kacajuk vagy éppen meghökkenésük csak még izgalmasabbá tettem nekem az egész előadást. Jó volt őket figyelni :) Én is biztosan elvinném a gyerekem ilyesmire. Hát eléggé a szerencsén múlott, hogy bejutottam ;) Azért néha hálás dolog az előnyös külső. Kezdésre estem be, tovább kellett maradnom a munkában, mint terveztem. Csakhogy a bejáratnál már az őrök azzal fogadtak, hogy kész, megtelt a terem. Én hangosan kétségbeestem - ne már :((( Az őrök főnöke a kint rekedt kb. 30 embernek el kezdett szónokolni arról, hogy hát ugye ennyi meg annyi ember fér be.. miközben én a háta mögé kerültem, a többi őr összekacsintott: gyere, most nem lát a főnök :) És adtak egy kis papírfecnit, alias belépőt. Besurrantam :) Utánam kiáltották, hogy akkor erre kell majd felírnom a telefonszámom :)) De én csak széles vigyorral az arcomon szaladtam fel a sok-sok lépcsőn, hogy 2 év után újra betoppanhassak a BME Fizika előadójába.. Egy tűt sem lehetett leejteni, jobb oldalt a fal mellett megálltam a lépcsőn. Aztán kisvártatva intett egy idős úr és végül az első sorból, premier plánból nézhettem végig az egész előadást :)) Tényleg igazi élmény volt! Főként az utolsó nagy kísérlet, ami sehogy sem akart időre sikerülni :) Már vége lett a programnak és vártunk vagy fél órát, de nekem el kellett indulni a következő helyre. És épp amikor a bejárathoz értem robbant a palack a hordóban és a hungarocell golyók a magasba repültek :)) Nagyon látványos volt, éppen elcsíptem :)
Aztán az ST épületben a közlekedés világában merültem el. Meglepetésemre még jobban érdekelt a téma, mint vártam :)) Globális közúti rendszerek tervezése, ennek lehetőségei volt a fő téma. De persze bennem még sok kérdés maradt, úgyhogy a végén én még beszélgettem egy jó pár percig az előadókkal :) Útkereszteződésekről, 4-es metróról, Autómentes napról...
Stílszerűen mondhatnám, hogy most nagyon fel vagyok villanyozva :) Olyan jó volt tanulni. Valami újat megint. És egyébként azt is irigyeltem, aki tanított. Tanítani művészet és ez is egy olyan terület, ami nagyon érdekel és vonz. Én szívesen tanítanék olyan dologról, amiben jártas vagyok. Azt hiszem le tudnám kötni a hallgatóim figyelmét :) És ez is milyen érdekes, hogy általában olyan dolgokban leszünk jártasak, amit magával hoz az élet, a saját életünk. Házépítésben, gyereknevelésben vagy épp egy szakmai ágban, amibe bekerülünk az iskola után..
És még azon is elgondolkodtam megint, hogy ezek is olyan dolgok, amikre vágyom egy másik emberben, egy férfiban. Hogy legyen széleslátókörű - mindegy is honnan szerezte, iskolában vagy autodidakta módon - és legyen, maradjon mindig kíváncsi és nyitott!!
És ami még idetartozik bár egy kicsit más: hogy legyen velem nagyon kedves és figyelmes. Hordozzon a tenyerén. Több olyat is szerettem, aki valójában meggyötört. Most már arra vágyom és tudatosan olyat keresek, aki igazán jó és gyengéd hozzám <3
de jo, bizti izgi lehetett! Bizony kar, h a suliban nem igy tanitottak, biztos maskent gondolnek afizikara, kemiara. :)
VálaszTörlésvannak a neten is ilyen szuperul bemutatott hetkoznapi kiserletek, szeretem oket nezni :) de eloben bizti jobb!