Egy másik érv, ami nemrég jutott eszembe, az evolúcióval kapcsolatos. Sokan azt mondják, hiszem, ha látom, igaz? Nos, látott-e bárki olyat maga körül, hogy a vak véletlen bonyolult rendszereket hozott volna létre, melyek aztán működtek is tovább? Például ha a ruhák kidőlnek a szekrényből, vagy ha autók egymásnak ütköznek. Mert ha igen, akkor a véletlenbe vetett hitét van, ami megalapozza.. És olyat vajon látunk-e magunk körül, hogy intelligens elme megtervez és létrehoz bonyolult rendszereket? Nap, mint nap :) A telefon a kezünkben, a tévénk, a számítógépünk, az autónk.. hogy csak néhányat említsek. Vagyis a tervezésbe vetett hitünk sokkal inkább alapszik meggyőződésen, tapasztaláson..
Végtelenül szeretem a szellemi dolgokat. A reggeli személyes tanulmányozásomat, elmerülni a folyóiratokban vagy tanulni az összejöveteleken. Együtt lenni a testvérekkel. Van, hogy az ember csak robotol a héten, intézi a bevásárlást, az ügyeit, fizeti a csekkeket.. És aztán kicsit leül magában, olvasgat egy picit, talán imádkozik és minden annyira megváltozik. Bennem olyankor mindig újra letisztul, ki is vagyok én. Egy keresztény és Jehova szolgája. A helyükre kerülnek a dolgok. Enyhülnek az aggodalmak..
Volt még egy nagyon érdekes tapasztalásom a héten.. Általában sokáig dolgozom, fél 8 körül szoktam hazaérni. Addigra már fáradt vagyok, testileg-lelkileg. Marad az a tevékenység, ami nem igényel erőfeszítést. Tévé, netezés, ilyesmi.. Tolódik a mosogatás, a kabátomra a gomb felvarrása, a harisnyám megfoltozása, a vízóra-leolvasása, stb. Most viszont a héten többször jött a lakás tulajdonosa, Zsolt, akivel egészen baráti viszonyban vagyunk. Kedves, közvetlen ember, két tündéri kisgyerek apukája. Szóval végre befalazták a WC-nk hátulját, mert nemrég csöveket cseréltek az egész házban és ki kellett venni ott a falat. Sokáig nem volt vizünk.. De a lényeg, hogy mikor itt voltak, óhatatlanul nekiálltam mosogatni, takarítani, tenni-venni itthon. És lám-lám, sokkal hosszabb voltak így az esték és sokkal több mindent el tudtam végezni, mint máskor. És ez olyan jól esett. Nem is hiányzott a tévé meg az internet. A virtuális közeg. Mert voltak nálunk emberek. Palacsintát is sütöttünk, teát főztünk és beszélgettünk. És mennyivel jobb volt így! Azóta erre is jobban törekszem, hogy ne merüljek el a fáradtságban, mert van mit csinálni és sokkal jobb érzés, ha tiszta a lakás és másnapra főzök, mintha böngészek a napi hírek között és női magazinok oldalain.. Nem is beszélve arról, ha személyesen, valódi barátokkal tölthetem az időmet.. Nem is szeretnék sosem rákapni a virtuális, látszat-barátságokra..
Elővettük a téli kabátokat is a héten.. Bizony most már újra fagypont köré süllyed a hőmérséklet éjszaka. Előkerülnek újra a csizmák és a meleg pulóverek. Tartottam is egy kis szanálást egyik este. Minden évben van mitől megválni. Azért is mert változik az ember stílusa. Én egyre inkább hajlok az egyszerűség felé. A nemes egyszerűség felé. Amikor a ruhák egyszerűek, de a stílus, az anyagok kifinomultak, nemesek, elegánsak. Kéne még egy vízhatlan, kapucnis, hosszú meleg téli kabát meg egy rövidszárú, lapos, kényelmes csizma, jó vastag talppal. Mindent a praktikum jegyében :) Sajnos egyre inkább fázós vagyok, a keringésem évről-évre rosszabb és a vérnyomásom is nagyon alacsony lett. Muszáj mindig jó melegen öltöznöm :)
És még egy évforduló is van a héten. Edináék holnap lesznek 6 éves házasok! Hihetetlen, hogy rohan az idő! Ha minden igaz, jönnek hozzánk holnap este, készülünk majd valami finomsággal nekik :)
Mindenkinek Jó éjszakát kívánok mára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése