Nehéz időszak volt, de rengeteget tanultam belőle, ami a rendezvényszervezést illeti, ill. emögött sok nagyobb cég és hivatalos szerv is áll, akikkel folyamatosan tartani kellett a kapcsolatot úgy, hogy időre mindenki tudja és megcsinálja a maga feladatát.. Sosem éreztem még ennyire, hogy mennyire nekem való munkát találtam. Azok az idők elmúltak, hogy én napi 8 órát üljek egy recepciós pult mögött és csak tartsam a frontot.. Majdnem 10 éve dolgozok már úgy összességében véve és ezalatt sok mindent megtapasztal az ember, sok mindent a háta mögött is hagy és változnak az igényei, a magával szemben támasztott igényei is. Most sokkal több önállóságot követel már meg a munkám, sok döntést nekem kell meghoznom, a feladatok ütemezését is teljesen rám bízzák. Ezt pedig nagyon élvezem és elememben vagyok, ha az irodán kívül is lehetek és ügyintézhetek, szervezhetek. Most még jobban érzem, hogy a projektszemlélet a munkában sokkal jobban illik hozzám. Nem csak a napról-napra munka, meg a csip-csup adminisztráció.
Ezen szervezés ügyében jó tapasztalás volt, hogy hétvégén beugrottam újra rendezvényvideózást "marketingelni", ahogy régen, besegítettem egy kicsit Andrásnak. Az MTA Díszterme adott otthont a Magyar Örökség Díj díjátadójának. És milyen más szemmel néztem most ezt a díjátadót, mint korábban :) Ahogy az egész fel volt építve, hogy milyenek voltak a laudációk, mikor jöttek a díjazottak, hogyan reagált a közönség.. Hatalmas volt a tömeg, a szokásosnál sokkal többen voltak. És találkozhattam személyesen Halász Judittal is, aki az egyik díjazott volt :)
Azért is hálás vagyok, hogy ezáltal ilyen gyönyörű épületekbe juthatok el. Tavaly a pesti Vigadóban voltunk ugyanígy, vagy nemrég a KLENEN Konferencián volt szerencsém részt venni az impozáns Gellért Hotelben.. Sokat is gondolok arra, hogy mennyire változik az élet. Milyen érdekes kanyarokat tud venni. Amiről akár csak 1 éve még nem is hallottunk, az ma már az életünk szerves része lehet. Azok az emberek, akiket 1 éve még nem ismertünk, talán most fontosabb szerepet játszanak az életünkben, mint korábban bárki.. Osztom a Ladánybene zenekar életfilozófiáját:
"Ha van még a világon..
Amint nem láttál és nem hallottál.
Ha van még a világon..
Amit nem éreztél, s nem próbáltál.
Ha van még a világon...
Olyan, ami kicsit is érdekel.
Ha van még a világon - Akkor élned, élned, még élned kell!"
Igen, a tudás, a tudni vágyás az emberi lét egyik legnemesebb, legszebb, legkielégítőbb célja. A megismerés, a tapasztalás.. Akkor is ha zsákutca volt, akkor is, ha csak egyszeri találkozás volt. Többek lettünk általa.
Eszembe jut az éviszöveg és az, hogy legyünk, tanuljunk meg hálás szelleműnek lenni. Rájöttem, hogy ez még a pozitív gondolkodásnál is több egy fokkal. Hiszen még a legoptimistábbaknak is nehéz lehet pozitívan előretekinteni egy igazán nehéz helyzetben. De a hálás szellem azt takarja, hogy értékeljük azt a jót, ami a múltban történt velünk. És kivel ne történtek volna jó dolgok a múltban, amiért hálát érezhet? Csak gondoljuk végig a szép emlékeket.. Akár írhatunk listát és innentől vezethetjük, amikor úgy érezzük. Vagy átgondolhatunk mindig egy-egy hónapot vagy évet.. Tehát mindig, mindig van olyan pozitívum, amin elmélkedhetünk, amiből töltekezhetünk, ami megerősít és segít tovább küzdeni! Sőt utóbb azokért is lehetünk hálásak, amik akkor és ott nem jöttek össze, mert valószínűleg hosszútávon nem váltak volna előnyünkre és még időben kiderült az igazság, ami talán új irányokban sodort minket és most végre igazán jó helyen vagyunk.. Az én életem legalább is sosem volt állóvíz és ebben az évben is még sokat fog változni. Ugyanakkor fontos, hogy megtaláljuk azokat a stabil irányokat, amikbe haladunk, még ha változik is az életünk. A túl sok újrakezdés sem tesz jót. És a barátainkra, az igazi barátainkra is nagyon vigyázni kell. Talán érdemes visszanézni időnként az elmúlt 5 vagy 10 évre, hogy kik voltak hűségesek hozzánk, akik igazán kitartottak mellettünk, őszinte törődést mutattak, a nehéz időkben is támogattak, sőt segítettek a bajban. Akik tényleg sosem hagytak cserben. Nagyon érdekes, hogy honnan ered ez utóbbi kifejezés: korábban a bőrt áztatták be a tímárok a cserlébe, amit ezáltal könnyebben lehetett kikészíteni. De ha túl sokáig hagyták benne, az értékes bőr tönkrement. Eképpen az igaz barátaink sohasem engedik, hogy valamilyen dolog hasson ránk úgy és maguk sem tennének velünk sosem olyat, amiben teljesen tönkremegyünk fizikailag vagy érzelmileg. Ez az őszinte, valódi barátok ismertetőjegye. Aki nem így cselekszik, az sohasem volt az igazi barátunk.. És aki így cselekszik - legyen az bárki - igaz barátnak bizonyul..
