2014. július 29., kedd

Szeretem-lista

a frissen száradó ruhák illatát a szobámban
a tiszta, natúr, zsíros aranysárga körömvirág krémet - remekül beválik sebgyógyításra, irritáció, viszketés enyhítésére bőrön és nyálkahártyán egyaránt
az egyszerű, mégis csinos egyberuhákat - csak belebújik az ember és máris jólöltözött :)
az új bútoraimat :)
a tejeskávét
a kölest
az almapürét, amit az Aldiban lehet kapni
a valódi frottírtörölközőt
a natúr, tiszta virág-, gyümölcs- és gyógynövényillatokat (pl. levendula)
a szappant
a Balea termékeket
vonattal utazni
használt-könyves boltok olcsói könyvei közt kincseket keresni
hogy egyre több a saját, megvett könyvem :)
az igazi jó halászlevet! amit nem kockából főznek, hanem valódi hal-alapléből
élvezni a testvériség végtelen kedvességét és vendégszeretetét <3
jót feltételezni másokról
pozitív dolgokról beszélgetni :)


Július

Még nem is meséltem, de júliusban eltöltöttünk egy csodás hosszú hétvégét Balatonmáriafürdőn! Remek kis szállásunk volt, közel volt a part és jó volt a társaság :) Olyannyira, hogy Esztivel elhatároztuk, hogy élünk Erika meghívásával és meglátogatjuk őt Tiszaalpáron a kiskunfélegyházi kongresszus idejére..

Csodás volt az elmúlt hétvége, sok gyönyörű tájat láttunk és kedves új barátokra tettünk szert :) Magáról a kongresszusról már nem is beszélve, a remek előadásokról és az újdonságokról. Végig nagyon jó volt az idő és a hangulat is! Kiskunfélegyháza tüneményes kis város, de Erikáék körbevittek minket Tiszaalpáron is, megismertük a híres nevezetesTőserdőt ill. a Nagyvárat is :) Előbbi egy Tisza-holtág melletti üdülőtelep, bájos kis nyaralókkal, étteremmel, stranddal, kilátóval, nagy réttel, utóbbi pedig történelmi jelentőségű hely (valójában két hatalmas domb), hisz Árpád fejedelem fontos harcot vívott itt a bolgárokkal.. Innen be lehetett látni egy hatalmas lápos területet, a Kiskunsági Nemzeti Park egy részét, valami fenséges volt! Ahogy a holtág is, akárha valamilyen regényben járna az ember, mondjuk a Tüskevárban.. Különleges hangulata van a Tiszának és az alföldnek is. Egész más, mint a megszokott, hegyes-dombos tájaké.. A kongresszuson pedig még egy meghívást kaptunk Szegedre, szóval lehet, hogy Eszterrel augusztusban oda is teszünk egy kirándulást :) Régen utazgattam már és olyan jól esik! Jól ki akarom használni ezt a nyarat. Hamarosan jön a szabadság és remélem minél több helyre eljutok majd :)



A(z) 20140726_204128.jpg megjelenítése

A(z) 20140726_204239.jpg megjelenítése

2014. július 27., vasárnap

Egy nőnek semmi nem okoz nagyobb fájdalmat és csalódást, 
mint a férfi be nem tartott ígéretei...

2014. július 24., csütörtök

A CET

Nagy kedvencem lett az elmúlt hetekben a CET, avagy a Bálna és környéke: a Nehru part, árnyas parkjával és szépséges sétányával. Szinte hívogat, hogy egy pléddel kiüljek a fák alá és gyönyörködjek Buda Duna-partjában, a Műegyetem és a Gellért-szálló szépséges épületeiben, a távolban látszódó Szabadság-hídban és a Gellért-hegyben.. Maga az épület is roppant hangulatos, bár szerintem méltatlanul kihasználatlan.. Mindenesetre a Dunára néző kávézó-étterem állandó vendégei bizonyára tudják mi a jó és szívesen ülnek ki nyári estéken erre a kellemes és hangulatos helyre..

A képeimet itt megnézhetitek, de tervezek még visszamenni:
https://plus.google.com/103057199355721654593/posts/8NzNdKVb2pt

Sőt terveim közt szerepel, hogy egyre jobban és jobban felfedezzem az V. kerület rejtett szépségeit - valószínűleg telefonos képekről lesz majd szó - pompásan felújított új utcáit, tereit, hangulatos, fákkal szegélyezett, hol eldugott, hol nagy nyilvánosság elé tárt éttermeit, kávézóit.. Amerre jártam eddig a Kálvin-tér környékén, mindenhol tátva maradt a szám, annyi számomra eleddig ismeretlen csodás helyre bukkantam..

2014. július 21., hétfő

Tapasztalatok és tervek

Lassan le is zárul a szoba felújítós projektem.. Megérkeztek a szép új bútorok, legalább is nekem újak :) Mindent sikerült leszervezni, elhozni, összeszerelni.. Egészen elegáns és modern kinézetet kapott így a szobám.

Nos, ami a festést illeti, szereztem némi tapasztalatot, amit szívesen továbbadok. Fűrészporos tapétát kellett átfesteni, ami a lehető legjobb alap, sokkal jobb, mint a fal. Nem kell javítani, glettelni. Könnyebben átfesthető többször is. Én egy kissé fáradt sárga színt szerettem volna átfesteni elegánsabb, natúrabb homok / tejeskávé színűre. Mondanom sem kell, nagy dilemma volt, hogy pontosan milyen márkájú és árnyalatú festéket válasszak.. Végül a Polifarbe Platinum festékcsalád került ki győztesen az ismerőseim között végzett közvélemény-kutatásból. Remek festék, gélesített, nem csöpög, fröcsköl és tényleg egy rétegben fed, ill. 2-3 óra alatt meg is szárad és nincs erős festékszaga. Természetesen több kell, mint ami a dobozra rá van írva (hogy hány m2-re elég), de ez minden festékkel így van, érdemes bőven venni, kb. másfélszeres adaggal számolni.. Ami nehéz, hogy a színek mindenhol mások. Mások a neten, a dobozon, a boltban lévő konkrét színmintán. Ami biztos, hogy a Platinum elsőre teljesen lefedi az alapszínt, bármilyen nagy is legyen a különbség az alap és az új szín között.. Az eladó azt javasolta, hogy végezzünk próbafestést egy kis területen, érdemes előbb látni, mire számíthatunk (főként ha nagyobb változást tervezünk) és ha csak egy picike mennyiséget veszünk ki, még vissza tudják venni a festéket. Úgy jött ki a lépés, hogy erre végül nem volt módom, ill. nem is tudtam ott lenni a festéskor. És itt hibát követtem el. Csak a végeredménnyel szembesültem és az nem pont olyan lett, mint amit szerettem volna :( A szín egyébként az lett, amit magának a gyártónak a honlapján láttam. De sajnos hidegebb és világosabb lett, mint akartam. Szép így is, de nem vagyok teljesen elégedett. Hiányzik a szoba megszokott melegsége.. Egyelőre még gondolkodom, hogy újracsináljuk-e. Lehet, hogy újra belevágok, de akkor már csinálok próbafestést és mindenképp jelen leszek az eseményen :) Ezeket csak ajánlani tudom mindenkinek!

És ha már megleszek mindezzel, szeptembertől a tanulásba fogok beleinvesztálni. Felvetettem egy ötletet, miszerint találtam egy fél éves közbeszerzési referens képzést, ami a jelenlegi munkahelyemen igen jól jönne és 2 másik kollégám is belelkesedett, szóval úgy néz ki szeptembertől 3-an megyünk tanfolyamra :) Még az angolomra férne rá igencsak egy frissítés, valami jó kis magántanárt szeretnék keresni, egyetemista is lehet, legalább heti 1-2 órát kéne gyakorolni. Most ugyan nem használom a nyelvet, de nem akarom, hogy elkopjon a tudásom, sőt fejlődni szeretnék (végre..) Az angol mindenhol csak jól jöhet :)


2014. július 18., péntek

Így igaz


Azért is jó, ha valaki könnyen kommunikál és fontos neki, hogy foglalkozzon saját lelkével, bensőjével, hogy őszintén és jól megismerje azt, mert ha ismerkedésre kerül a sor, könnyeden és jó esetben finom iróniával tud mesélni magáról, ezzel pedig rengeteg időt és energiát spórol meg a másiknak, mert nem neki kell nagy erőfeszítések árán rájönnie és kibogoznia a személyiségét, hibáit és erényeit, hogy mit szeret és mit nem..

2014. július 17., csütörtök

"Az idő, igaz.
S eldönti, ami nem az"

                          (Petőfi Sándor)


2014. július 16., szerda

Azt kell, hogy mondjam, hogy (vissza)hat a lélekre, ha az ember mindig kihúzott vállakkal, délcegen, emelt fővel közlekedik..


2014. július 15., kedd

Mikor látok az utcán teljesen lecsúszott, alkoholista hajléktalanokat - sajnos Pesten lépten-nyomon beléjük botlik az ember - akik gyakorlatilag semmit nem adnak meg a testüknek, ami jár, sőt szinte csakis mérgezik, olyankor mindig elgondolkodom, hogy mennyire hihetetlenül fantasztikus az emberi szervezet, hogy hosszú évekig képes küzdeni önmagáért még az ilyen mértékű szándékos rongálás ellenére is..

A képen a krónikus alkoholizmus következményei láthatóak.. Csoda, hogy a test egyáltalán életben tud maradni..

2014. július 12., szombat

Az Andrássy úton..

Nemrég az Andrássy úton sétáltam dolgom végeztével és persze figyeltem az embereket, mert ezen az utcán sok érdekes embert lehet látni, főleg külföldieket ill. mindenképp jómódú gazdag nőket, férfiakat, párokat, családokat, amint a város legdrágább boltjaiban vásárolnak vagy éppen méregdrága éttermek teraszain ebédelnek vagy kávézgatnak.. Engem érdekelnek a gazdag emberek, de nem maga a gazdagság, hanem inkább az, hogy ezt az anyagi jólétet hogyan élik meg. Hogy milyen is az, mi látszik azokon az embereken, akiknek anyagilag semmilyen aggódnivalójuk nincsen.. Erről már írtam korábban, de az egyértelműen feltűnő, hogy az igazán gazdag emberek, akik érett módon élik ezt meg, nem feltűnősködnek a külsejükkel, de mégis valahogy árad belőlük valami különleges kisugárzás. Valami kisimultság, valami nyugodtság.. Magam hajlok arra, hogy ezek az emberek nem csak költik a pénzt, de képzik magukat szellemileg, valamint értelmes és hasznos tevékenységekkel is lefoglalják magukat és ez a jóléttel együtt adja ezt a harmóniát..

Szóval én úgy látom, hogy a valódi  jólét és bőség nem az ember kinézetén látszik meg, hanem a kisugárzásán..

Ehhez a témához kívánkozik Arthur Schopenhauer egyik örökbecsű mondása, melyet mióta csak olvastam, el nem felejtettem többé: "A gazdag nő, aki megszokta a pénzzel való bánást, okosan költi azt, míg aki csak férjhezmenetelével jutott a pénz felett rendelkezési jogához, kedvet kap a költekezésre és pazarlásra.." 

Sok érdekes és elmés gondolatot jegyezett le a "pesszimizmus filozófusa", aki egyébként metafizikus volt. Érdemes beleolvasgatni "Életbölcsesség" c. művébe, van egy külön fejezet, amit a vagyonnak szentelt. Ott fejtette ki, hogy mennyire más, ha szerzett vagyonnal rendelkezünk (pl. örökség) vagy ha szegénységből jutunk jómódba. Egyáltalán, hogy mire, mennyire van szüksége az embernek, hogy ki hogyan viszonyul a pénzhez és hogy milyen hasznos és haszontalan dolgokra lehet felhasználni az anyagi jólétet. Érdekes olvasmány, mindenkinek ajánlom :)

http://hu.scribd.com/doc/125902235/Arthur-Schopenhauer-Eletbolcsesseg

2014. július 11., péntek

Friss hírek

Nyakig ülök a lakásátalakítás közepén! De ez amennyire stresszes, legalább annyira izgalmas :)) Üzletelek ezerrel, lassan szépen mind elmennek a bútoraim a neten. Már megvannak az újak is, csak el kell hozatni őket. Szóval szinte már üres a szobám, de annyira jó ez a nagy tér!! És kell is, mert előbb festés lesz. Jövő hétvégén állunk neki és új színt kap a szobám. De nem csak a fal, a bútorok és kiegészítők is. Nagyon szeretem mostanában a föld színeket, úgyhogy most minden ezt a vonalat követi. Csak a kiegészítőket szeretném színesre. Világos juhar lesz a nappali bútor, homokszínű a fal és ezek változatai, meg csokibarna az új ágy. Talán lesz új függöny meg szőnyeg, ezt még nem tudom biztosan.. De a bútorok elhozatása is szervezést igényel, az összerakás, meg a festés is. De nagyon élvezem ezt az egészet menedzselni :))

Ezután kifestjük majd az egész lakást, feltettem az étkezőbútorunkat is, ahelyett is újat szeretnénk.

Ráadásul beszereztem végre egy új telefont is, amiért odáig vagyok :) Jó sokáig nézegettem a neten, olvastam a teszteket és mérlegeltem, hogy nekem igazán mire is van szükségem.. Elsősorban megbízható telefonra vágytam, ami stabil, jókat írnak róla és természetesen legyen jó minőségű kamerája a szép fényképekhez :) Nem a pixelháborúra voltam kíváncsi, hanem a kamerára magára. Persze mindezt reális, elérhető áron.. Végül így esett a választásom egy Samsung Galaxy S2-esre. Használtan vettem, de gyönyörű állapotban, fóliával, kifogástalanul működik és friss android fut rajta és még alkudni is tudtam, szóval most büszke vagyok magamra :)

2014. július 9., szerda

Van egy dolog, amiben rengeteget fejleszt rajtam a munkahelyem, ill. ismét csak a férfiak..

Mind az ügyvezetőnk, akinek sokféle ügyét intézem, mind a projektmenedzserem férfi. Sokat levelezünk házon belül, hogy mindennek legyen írásos nyoma. Egyszerűen, tőmondatokban. Csak a lényegre koncentrálva. Bár nyilván az is számít, hogy ők sokszor telefonról, tabletről írnak, mert ott még rövidebb az ember. De a lényeg, hogy bár mindig kedvesek és tiszteletteljesek, sosem ragozzák túl a dolgokat. Ezt a férfiak egy nagy erényének tartom. Ezt a sallangmentes kommunikációt. Mert ezzel arra bírnak rá, hogy én is hasonlóan lényegretörő legyek. Igaz, van hogy átesnek a ló túloldalára és már-már kevés, vagy nem elegendő az információtartalom, de akkor visszakérdezek. Röviden és egyszerűen. Sosincsenek jelzők, szmájlik és egyéb flancolások. Egyszerű kérdések, kijelentések és külön bekezdések vannak.

Nemrég visszaolvastam egy-két régi, több éves levelemet. Ma már meghökkenek azon, hogy mennyire túlcifráztam sokszor dolgokat. Nem is az, hogy az ember mindig tőmondatokban beszéljen, de egyáltalán a mondanivalómat valahogy annyira túlbonyolítottam, méghozzá néha úgy, amiről így utólag érzem, hogy ordít róla, hogy csak próbálom szépíteni a valóságot, a valós érzéseimet, a valós helyzetet, hogy csak kerekítem a sarkokat. Kicsit olyan negédesnek tűnik az egész.. Nekem meg ez az egyik nagy gyengeségem. De ma már inkább a tapintatos őszinteségre törekszem. Nyíltságra, egyenességre, konkrét fogalmazásra. Persze más és van olyan, amikor az ember bővebben mesél, de ott is lehet érezni, mi az ami már túl sok. Ami már egyszerűen nem szükséges a mondanivaló jobb megértéshez, inkább csak női érzelgősködés vagy éppen fanyalgás.. A kevesebb sokszor ez esetben is több..

2014. július 2., szerda

Azt hiszem az a jónak ígérkező párkapcsolat, amiben kezdettől sokat nevet együtt két ember :)