Tavaly is betettem ide egy jó számot ezen a napon, amit épp aktuálisan nagyon szerettem. Valami mélázós, finom, nőies zenét. Ezt a hagyományt folytatom most :) Viszlát 2013!
2013. december 31., kedd
31.
És igen.. Ismét eljött az év utolsó napja.. Kelenföld már petárdaropogástól hangos.. Jómagam sültkrumplival és sütőtöklével készültem be az estére :)
Tavaly is betettem ide egy jó számot ezen a napon, amit épp aktuálisan nagyon szerettem. Valami mélázós, finom, nőies zenét. Ezt a hagyományt folytatom most :) Viszlát 2013!
Tavaly is betettem ide egy jó számot ezen a napon, amit épp aktuálisan nagyon szerettem. Valami mélázós, finom, nőies zenét. Ezt a hagyományt folytatom most :) Viszlát 2013!
2013. december 27., péntek
Mostanában egyre inkább foglalkoztat az, hogy mindaz, amit magamban látok mennyire köszönhető az örökölt személyiségjegyeknek, berögzült családi és közösségi mintáknak.
Keresem, kutatom a szüleim és nagyszüleim tulajdonságait, természetét, személyiségét, életük, sorsuk alakulását. Keresem benne a véletleneket, amikre az élet rákényszerítette őket, de a tudatosságot is, hogy mi volt az, amit tudatosan tudtak, akartak alakítani. Amit képesek voltak maguk alakítani. Aztán az általuk akarva-akaratlan továbbadott - főként szülői, női-férfi - mintákat. Érdekes mindezeket megfigyelni a saját családomban, testvéreimben, de a tágabb rokonságban is, pl. az unokatestvéreimnél. Vajon milyen generációs rossz példákat cipelünk magunkkal? Vajon mi a közös az életünk alakulásában? Társas és családi kapcsolatainkban? Könnyű mindig magunkat hibáztatni, holott valójában sok rossz berögződést hozhatunk magunkkal, vagy legalább is olyanokat, mely kialakult felnőtt életünkbe nem illik bele, vagy zavarhatja azt. Mostanában többször beszéltem olyan igaz barátokkal, akik alapvető (rossz) tulajdonságaimra, személyiségjegyeimre mutattak rá. Amik tényleg elkísértek mindeddig, csak nehezen néztem szembe velük, vagy azt hittem, hogy az előnyömre válnak és segítenek, és talán részben így is van, ugyanakkor be kell látnom, hogy sok mindenben hátráltatnak is.. Azon is elgondolkodtam, hogy valójában mennyit tudtam tanulni a saját hibáimból. Hogy tényleg képes vagyok-e alkalmazni azt, amit megtanultam. Hogy ha jön egy ugyanolyan vagy hasonló helyzet, akkor tudatosan tudok-e belemenni, vagy éppen ellenkezőleg, messzire elkerülni! Hogy rendelkezem-e annyi lelkierővel, hogy időben tudjak váltani, hogy ne hagyjam magam sodródni és céltalanul remélni és várakozni..
Ill. amit még erősen látok, hogy tényleg mindennek, de mindennek az alapvető mozgatórugója, az ember szinte összes cselekvésének - a szeretet utáni vágy, sőt sóvárgás. Az életünk egyes részeiben való elakadás, az élet azon területei, melyek sikertelennek tűnnek, sőt gyakorlatilag szinte minden betegségünk arra vezethető vissza, hogy valahol, valamikor, valahonnan nem kaptunk elég szeretetet. Alapvetően a szüleinktől, vagy barátainktól, iskolatársainktól, tanárainktól, munkaadónktól, rokonoktól.. De mindennek az alfája és omegája a család és legfőképp a szüleink. Úgy tűnik, hogy az a pici gyerek eljátszik az udvaron és nézi a mesét, holott mindeközben, minden tudatosság nélkül az életet tanulja a szülőktől. Minden rezdülésüket, kedves és bántó szavaikat, tetteiket, mindent megjegyez és kitörölhetetlenül belevésődik, a magáévá teszi. Óriási erőfeszítés kellhet ahhoz, hogy később, tudatos felnőttként mindezen tudjunk változtatni, alakítani. Szóval mindenki egy csonka személyiség. A folyamatos szeretet segítene kifejleszteni dolgokat, képességeket, tulajdonságokat, kiművelődni bennük, de mindenhol, mindenkinél van elakadás. A valóban teljes emberi személyiség akkor fejlődhetne ki, ha az élet minden területén megkapnánk a kellő szeretetet, elismerést, segítő kezet. Bár a tökéletlenségünk még mindig ott állna, mint akadályozó tényező..
A karácsony képmutatása világosan bemutatja ennek a világnak a valódi gyengeségét. Állítólag a szeretetet ünneplik. De van a családokban szeretet? Vannak egyáltalán családok? Valóban van mit ünnepelni? És ezt tényleg ilyen módon kell? Addig eljutottak, hogy a szeretet adakozó és nagyobb boldogság adni, mint kapni. De ebben éppen az a legjobb, hogy az ember önzetlenül ad, anélkül, hogy a másiktól viszonzást várna. Hogy ezt nem feltűnően teszi, hanem a mindennapok részeként, csendben és őszintén. Nem tűz ki erre egy napot. És mi lenne, ha csak te adnál ajándékot a többiek meg boldogan elfogadnák, de nem adnának semmit cserébe? Vagy hogy néznének rád, ha te semmit sem vettél volna nekik, csak cserébe kifejeznéd, hogy nagyon szereted őket? Nem hinném, hogy díjaznák. Akkor nemde kényszerűségből jön az "adakozás"? Ez lenne a szeretet? Anyagi dolgokat adni a közösség nyomására egy évben, egy napon? Petinek igaza van. Ha a kereskedelem leállna ezzel az egész karácsonyi mizériával, a reklámokkal, meg annak a fílingnek a fenntartásával, amit ezek a karácsonyi filmek sugallnak.. Csak képzeld el! Hogy a kereskedelem szót sem ejtene többet minderről! Nos ez esetben az ünnep szinte biztos, hogy rövid időn belül elhalna.. Arról nem is beszélve, hogy egyre több médiumon olvasom, hogy elismerik, hogy nyílt hazugságra épül az egész, ami Jézus születésnapját illeti. Ahogy a Mikulás is hazugság. Elképesztő, hogy mennyire meg lehet vezetni az embereket. És ebben a kereskedelem és a hamis vallás egyaránt hibás!
Keresem, kutatom a szüleim és nagyszüleim tulajdonságait, természetét, személyiségét, életük, sorsuk alakulását. Keresem benne a véletleneket, amikre az élet rákényszerítette őket, de a tudatosságot is, hogy mi volt az, amit tudatosan tudtak, akartak alakítani. Amit képesek voltak maguk alakítani. Aztán az általuk akarva-akaratlan továbbadott - főként szülői, női-férfi - mintákat. Érdekes mindezeket megfigyelni a saját családomban, testvéreimben, de a tágabb rokonságban is, pl. az unokatestvéreimnél. Vajon milyen generációs rossz példákat cipelünk magunkkal? Vajon mi a közös az életünk alakulásában? Társas és családi kapcsolatainkban? Könnyű mindig magunkat hibáztatni, holott valójában sok rossz berögződést hozhatunk magunkkal, vagy legalább is olyanokat, mely kialakult felnőtt életünkbe nem illik bele, vagy zavarhatja azt. Mostanában többször beszéltem olyan igaz barátokkal, akik alapvető (rossz) tulajdonságaimra, személyiségjegyeimre mutattak rá. Amik tényleg elkísértek mindeddig, csak nehezen néztem szembe velük, vagy azt hittem, hogy az előnyömre válnak és segítenek, és talán részben így is van, ugyanakkor be kell látnom, hogy sok mindenben hátráltatnak is.. Azon is elgondolkodtam, hogy valójában mennyit tudtam tanulni a saját hibáimból. Hogy tényleg képes vagyok-e alkalmazni azt, amit megtanultam. Hogy ha jön egy ugyanolyan vagy hasonló helyzet, akkor tudatosan tudok-e belemenni, vagy éppen ellenkezőleg, messzire elkerülni! Hogy rendelkezem-e annyi lelkierővel, hogy időben tudjak váltani, hogy ne hagyjam magam sodródni és céltalanul remélni és várakozni..
Ill. amit még erősen látok, hogy tényleg mindennek, de mindennek az alapvető mozgatórugója, az ember szinte összes cselekvésének - a szeretet utáni vágy, sőt sóvárgás. Az életünk egyes részeiben való elakadás, az élet azon területei, melyek sikertelennek tűnnek, sőt gyakorlatilag szinte minden betegségünk arra vezethető vissza, hogy valahol, valamikor, valahonnan nem kaptunk elég szeretetet. Alapvetően a szüleinktől, vagy barátainktól, iskolatársainktól, tanárainktól, munkaadónktól, rokonoktól.. De mindennek az alfája és omegája a család és legfőképp a szüleink. Úgy tűnik, hogy az a pici gyerek eljátszik az udvaron és nézi a mesét, holott mindeközben, minden tudatosság nélkül az életet tanulja a szülőktől. Minden rezdülésüket, kedves és bántó szavaikat, tetteiket, mindent megjegyez és kitörölhetetlenül belevésődik, a magáévá teszi. Óriási erőfeszítés kellhet ahhoz, hogy később, tudatos felnőttként mindezen tudjunk változtatni, alakítani. Szóval mindenki egy csonka személyiség. A folyamatos szeretet segítene kifejleszteni dolgokat, képességeket, tulajdonságokat, kiművelődni bennük, de mindenhol, mindenkinél van elakadás. A valóban teljes emberi személyiség akkor fejlődhetne ki, ha az élet minden területén megkapnánk a kellő szeretetet, elismerést, segítő kezet. Bár a tökéletlenségünk még mindig ott állna, mint akadályozó tényező..
A karácsony képmutatása világosan bemutatja ennek a világnak a valódi gyengeségét. Állítólag a szeretetet ünneplik. De van a családokban szeretet? Vannak egyáltalán családok? Valóban van mit ünnepelni? És ezt tényleg ilyen módon kell? Addig eljutottak, hogy a szeretet adakozó és nagyobb boldogság adni, mint kapni. De ebben éppen az a legjobb, hogy az ember önzetlenül ad, anélkül, hogy a másiktól viszonzást várna. Hogy ezt nem feltűnően teszi, hanem a mindennapok részeként, csendben és őszintén. Nem tűz ki erre egy napot. És mi lenne, ha csak te adnál ajándékot a többiek meg boldogan elfogadnák, de nem adnának semmit cserébe? Vagy hogy néznének rád, ha te semmit sem vettél volna nekik, csak cserébe kifejeznéd, hogy nagyon szereted őket? Nem hinném, hogy díjaznák. Akkor nemde kényszerűségből jön az "adakozás"? Ez lenne a szeretet? Anyagi dolgokat adni a közösség nyomására egy évben, egy napon? Petinek igaza van. Ha a kereskedelem leállna ezzel az egész karácsonyi mizériával, a reklámokkal, meg annak a fílingnek a fenntartásával, amit ezek a karácsonyi filmek sugallnak.. Csak képzeld el! Hogy a kereskedelem szót sem ejtene többet minderről! Nos ez esetben az ünnep szinte biztos, hogy rövid időn belül elhalna.. Arról nem is beszélve, hogy egyre több médiumon olvasom, hogy elismerik, hogy nyílt hazugságra épül az egész, ami Jézus születésnapját illeti. Ahogy a Mikulás is hazugság. Elképesztő, hogy mennyire meg lehet vezetni az embereket. És ebben a kereskedelem és a hamis vallás egyaránt hibás!
2013. december 25., szerda
2013. december 17., kedd
Könyvajánló
Újabb gyöngyszemet találtam!
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre.
Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is.
Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
Csodálatos idézetek / bölcsességek a könyvből: http://www.citatum.hu/konyv/A_szorong%E1st%F3l_az_%F6nbecs%FCl%E9sig
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre. Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is.
Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
Csodálatos idézetek / bölcsességek a könyvből: http://www.citatum.hu/konyv/A_szorong%E1st%F3l_az_%F6nbecs%FCl%E9sig
Egy kis fotózás..
Mindkét sorozat nagyon tetszik! Egyre inkább azt látom, abban hiszek, hogy az egyszerűségben van az erő és a sokat mondó, érzékletes mozdulatokban, arckifejezésekben..
2013. december 15., vasárnap
Egy kis elmélkedés..
Érdekes, de valamiért az utóbbi időben nagyon vonz a korán kelés gondolata.. Amikor még mindenki alszik, amikor még csendes a város.. Nem mintha egyelőre képes lennék rá, mivel mostanában elég későn fekszem :) Alapvetően inkább erre vagyok hajlamos, ami nem csoda, mivel a városi életben kb. este 8-tól kezdődik az ember magánélete, tehát még éjfélig is csak néhány óra telik el, amit magára, a barátaira, családjára tud szentelni..
Most valahogy másképp élem meg ezt a borús, téli időszakot is, mint máskor. Sokkal nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban. Jól esik a bent lét, a meghittség, a nyugalom, a lágy fények.. Csak a sétáim hiányoznak :) Talán a hosszabb távú rendszeres magnézium-pótlásnak is köszönhető, meg annak, hogy a hajtós munka után most volt, van 2 hónapom kipihenni magam, de sokkal kisimultabb vagyok. Máskor ilyenkor sokat aggodalmaskodok, hogy hogy, s mint lesznek a dolgok, főként anyagilag. De mostanra már rájöttem, hogy ezért kár aggódni. Nem vagyok lehetetlen helyzetben, valahonnan mindig várhatok segítséget, még ha ezt lelkileg nehezen is viselem, de idővel majd az anyagi bizonytalanságból is újra ki tudok lábalni. Ez biztos, eddig mindig így történt. És talán az sem utolsó szempont, hogy egy ideje egy barátnőm kezelésbe vett egy pulzáló, elektro-magnetoterápiás kis készülékkel, ami a fizikoterápia hatása alapján mélyen rezegtetve oldja fel az izmokban évek alatt felgyülemlett rengeteg feszültséget, görcsöt, merevséget. Mindezt egyesítve a mágnes erejével. Tehát vizes kis tappancsok vannak a hátamon, nyakamon, vállamon, akár órákon keresztül. És ez így elképesztően hatékony! Egy másfél órás kezelés felér azzal, mintha kb. 20x megmasszíroztak volna! A vállaim újra könnyedek, mozognak a lapockáim, a nyakam. Nagyon felemelő érzés :) Múlik az örökös fejfájás. És a lényeg az, hogy úgy érzem, nem csak testileg, hanem lelkileg is oldja bennem a szintén évek óta gyülemlő feszültségeket, frusztrációkat..
Még azt is érdeklődéssel látom az utóbbi időben, hogy húszas éveik elején járók fordulnak hozzám ilyen-olyan lelki problémákkal, újonnan felmerült aggodalmakkal és rá kell jönnöm, hogy milyen egyformák vagyunk. Hogy annak idején én is éppen ezekkel az érzésekkel kerültem szembe és nem tudtam, honnan jönnek és mit tegyek velük és egyáltalán miért vannak. És most látom ugyanazt a lelki fejlődést, előrehaladást másokon is. Mikor a lélek eggyel tovább lép és mi próbáljuk behozni. Mikor nem jó tovább, ami van, mikor változásra vágyunk, mikor hirtelen új válaszok után kutatunk, mikor hirtelen valahogy, valamitől mi magunk is megváltozunk. Csodálatos ez a folyamat. Életünk során folyamatos lelki változások vannak és már csak ezért sem unalmasak a múló évek. Nem mindig könnyű követni saját magunkat, időnként fájdalmakkal járhat és keressük a kiutat, hogy mivel lehetne ezen enyhíteni, mi hozna megváltást, megkönnyebbülést.. És akkor, amikor erre rátalálunk, akkor a lélek, a lelki fejlődésünk egy szinttel feljebb lép.. Ami eddig volt, innentől tapasztalattá válik. Ami beépül a személyiségünkbe, gondolataink, meglátásaink tárházába. Talán ezért is szeretek sokat beszélgetni nálam tapasztaltabb, többet látott emberekkel, mert nagyon érdekelnek ezek a lelki folyamatok. Nem bírom kivárni még én is eljutok oda, addig is tudnom, hallanom kell róluk :) Bár természetesen tudom, hogy nekem is annak idején át kell majd élnem azokat és valójában akkor válnak majd igazán valóságossá, érthetővé a hallottak.. Kezdek arra a meglátásra jutni egyébként, hogy életünkben igazi változásokat valójában mindig az új emberek megismerése hoz. Amikor holtponton vagyunk, akkor valaki valahogyan belecsöppen az életünkbe, akár csak egy találkozás erejéig, és egy gondolatmagocskát elültet a fejünkbe, amit aztán idővel növekedésnek indulhat. Ritkán van, hogy elvont fogalmak, tárgyak, lehetőségek változtassanak csak úgy rajtunk. Kell hozzájuk valamiféle emberi behatás, hogy bekerüljenek a gondolatainkba, hogy szélesedjen a látókörünk. Szeretem azt a mondást, hogy "Változtasd meg a gondolataidat és megváltozik az életed"... Szóval az a lényeg, hogy folyamatosan szükségünk van új emberek megismerésére. Nagyon sok mindent ezek a folyamatok indítanak el. Amikor másokkal gondolatot cserélünk. Vagy ha látjuk, ők hogyan élnek, ők hogyan csinálják.. Nem azt mondom, hogy mások befolyásoljanak erre vagy arra, hanem mikor ebből saját magunk teremtünk valamit, amikor egy új gondolat elindul bennünk. De még a szerelem is így indulhat útjára. Egy új ember megismerése által. Aki addig nem volt. Amilyen odáig nem volt.. Különleges dolgok ezek :)
Most valahogy másképp élem meg ezt a borús, téli időszakot is, mint máskor. Sokkal nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban. Jól esik a bent lét, a meghittség, a nyugalom, a lágy fények.. Csak a sétáim hiányoznak :) Talán a hosszabb távú rendszeres magnézium-pótlásnak is köszönhető, meg annak, hogy a hajtós munka után most volt, van 2 hónapom kipihenni magam, de sokkal kisimultabb vagyok. Máskor ilyenkor sokat aggodalmaskodok, hogy hogy, s mint lesznek a dolgok, főként anyagilag. De mostanra már rájöttem, hogy ezért kár aggódni. Nem vagyok lehetetlen helyzetben, valahonnan mindig várhatok segítséget, még ha ezt lelkileg nehezen is viselem, de idővel majd az anyagi bizonytalanságból is újra ki tudok lábalni. Ez biztos, eddig mindig így történt. És talán az sem utolsó szempont, hogy egy ideje egy barátnőm kezelésbe vett egy pulzáló, elektro-magnetoterápiás kis készülékkel, ami a fizikoterápia hatása alapján mélyen rezegtetve oldja fel az izmokban évek alatt felgyülemlett rengeteg feszültséget, görcsöt, merevséget. Mindezt egyesítve a mágnes erejével. Tehát vizes kis tappancsok vannak a hátamon, nyakamon, vállamon, akár órákon keresztül. És ez így elképesztően hatékony! Egy másfél órás kezelés felér azzal, mintha kb. 20x megmasszíroztak volna! A vállaim újra könnyedek, mozognak a lapockáim, a nyakam. Nagyon felemelő érzés :) Múlik az örökös fejfájás. És a lényeg az, hogy úgy érzem, nem csak testileg, hanem lelkileg is oldja bennem a szintén évek óta gyülemlő feszültségeket, frusztrációkat..
Még azt is érdeklődéssel látom az utóbbi időben, hogy húszas éveik elején járók fordulnak hozzám ilyen-olyan lelki problémákkal, újonnan felmerült aggodalmakkal és rá kell jönnöm, hogy milyen egyformák vagyunk. Hogy annak idején én is éppen ezekkel az érzésekkel kerültem szembe és nem tudtam, honnan jönnek és mit tegyek velük és egyáltalán miért vannak. És most látom ugyanazt a lelki fejlődést, előrehaladást másokon is. Mikor a lélek eggyel tovább lép és mi próbáljuk behozni. Mikor nem jó tovább, ami van, mikor változásra vágyunk, mikor hirtelen új válaszok után kutatunk, mikor hirtelen valahogy, valamitől mi magunk is megváltozunk. Csodálatos ez a folyamat. Életünk során folyamatos lelki változások vannak és már csak ezért sem unalmasak a múló évek. Nem mindig könnyű követni saját magunkat, időnként fájdalmakkal járhat és keressük a kiutat, hogy mivel lehetne ezen enyhíteni, mi hozna megváltást, megkönnyebbülést.. És akkor, amikor erre rátalálunk, akkor a lélek, a lelki fejlődésünk egy szinttel feljebb lép.. Ami eddig volt, innentől tapasztalattá válik. Ami beépül a személyiségünkbe, gondolataink, meglátásaink tárházába. Talán ezért is szeretek sokat beszélgetni nálam tapasztaltabb, többet látott emberekkel, mert nagyon érdekelnek ezek a lelki folyamatok. Nem bírom kivárni még én is eljutok oda, addig is tudnom, hallanom kell róluk :) Bár természetesen tudom, hogy nekem is annak idején át kell majd élnem azokat és valójában akkor válnak majd igazán valóságossá, érthetővé a hallottak.. Kezdek arra a meglátásra jutni egyébként, hogy életünkben igazi változásokat valójában mindig az új emberek megismerése hoz. Amikor holtponton vagyunk, akkor valaki valahogyan belecsöppen az életünkbe, akár csak egy találkozás erejéig, és egy gondolatmagocskát elültet a fejünkbe, amit aztán idővel növekedésnek indulhat. Ritkán van, hogy elvont fogalmak, tárgyak, lehetőségek változtassanak csak úgy rajtunk. Kell hozzájuk valamiféle emberi behatás, hogy bekerüljenek a gondolatainkba, hogy szélesedjen a látókörünk. Szeretem azt a mondást, hogy "Változtasd meg a gondolataidat és megváltozik az életed"... Szóval az a lényeg, hogy folyamatosan szükségünk van új emberek megismerésére. Nagyon sok mindent ezek a folyamatok indítanak el. Amikor másokkal gondolatot cserélünk. Vagy ha látjuk, ők hogyan élnek, ők hogyan csinálják.. Nem azt mondom, hogy mások befolyásoljanak erre vagy arra, hanem mikor ebből saját magunk teremtünk valamit, amikor egy új gondolat elindul bennünk. De még a szerelem is így indulhat útjára. Egy új ember megismerése által. Aki addig nem volt. Amilyen odáig nem volt.. Különleges dolgok ezek :)
2013. december 13., péntek
2013. december 11., szerda
2013. december 6., péntek
A barátságról..
Csak néhány szóban egy kis érdekesség.. Többször volt már így és most is érzem, hogy néha, mikor az emberrel történik valami, tudjátok, valami nagy dolog, valami különleges, megrázó vagy egyszerűen csak hihetetlen, hogy azt ugye el kell mesélni a barátoknak, meg kell osztani, ki kell adni magamból. És van olyan, hogy furcsa módon annak vágyom elmesélni, akit csak most ismertem meg, néhányszor beszélgettünk. Viszont nagyon-nagyon egymásra találtunk. De akkor is olyan érdekes, hogy rögtön arra gondolok, hogy ezt most Juditnak akarom elmesélni. Mert ő pontosan meg fogja érteni. Tudni fogja, hogy mit érzek. Hogy nem a régi barátokhoz fordulok, akik állítólag ismernek engem jól, hanem a legeslegújabbhoz. És ösztönből. Hogy valakire így rá lehet találni, hogy rögtön a legmélyebb érzéseim vágyom megosztani vele. Mert többet megért belőlük, mint aki évek óta ismer. Olyan különleges dolog ez.. De tényleg már jártam így, hogy a néhány napja szerzett baráttal vágytam a leginkább megosztani valamit..És arra is minduntalan rájövök, hogy nem feltétlenül az fog megérteni téged, aki közel áll hozzád, aki jól ismer. A család, a barátok. Hanem az, aki keresztülment már ugyanazon, vagy hasonló helyzeten, amin éppen te. Néha megdöbbenek, hogy a barátok mennyire nem úgy reagálnak, ahogy várom. Mintha nem is ismernének. És aztán kiderül valakiről, aki nem áll hozzám közel, hogy mégis félszavakból megért és éppen úgy reagál, amit én is érzek. Egész egyszerűen azért, mert ő is keresztülment azon, amin én. Szóval bizonyos dolgokat azzal a legjobb megosztani, megbeszélni, aki pontosan tudja miről beszélek..
2013. december 2., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)