Amikor szembekerülünk a szüleink házassági problémáival, az kemény dió! Mit tegyünk?! Könnyen elkezdhetünk próbálkozni a megoldással, hisz mégiscsak a szüleink és mi már sok modern ismerettel, eszmével fel vagyunk vértezve. Agyalunk, elmélkedünk, próbálkozunk, magyarázunk, érvelünk, kudarcot vallunk, újragondoljuk, üzenetet írunk, kérlelünk, közéjük állunk és álmatlanul forgolódunk. Miért nem megy?! Talán mert elfelejtettük, hogy ők mikor is kezdték. Amikor előkerülnek a megsárgult fényképek.. Nem, nem akkor, mikor mi a problémákat felfedeztük. Hanem azelőtt, mielőtt mi világra jöttünk, amikor még nem léteztünk, nem láttuk, nem ismertük őket, mint egyedülállót, mint udvarlót, ifjú házast, ifjú apát és ifjú anyát. 20-30-40 éve. Egy másik érában, másik nevelésben, értékrendben.. Nem láthatjuk őket tisztán, mert nem ismerjük őket egészen / talán sosem fogjuk.. /, csak a végeredményt látjuk. Nem voltunk ott az igazán fontos pillanatoknál, amik egy életre meghatározzák az egymással való bánásmódot.. a problémákat, rossz berögződéseket nekik kell igazából látni, érzékelni, felvetni, megbeszélni, megjavítani. Gyerekként nem szabad a vállunkra venni ezt a terhet. Még a tanácsadás maga is inkább kínos lehet, mint hatásos.. Minden házasságban vannak folyamatosan megoldásra váró feladatok.. Azt hiszem a legjobb, ha a saját házasságunknak igyekszünk jó alapokat adni és jó viselkedési mintákhoz szokni..

Találtam egy igazán modern, nőcis jazzes mixet, amit nem akarok leállítani sehol, annyira selymes és finom ;))

A jó társ ismérve az is, hogy vissza tud fogni.

Igen! Sokat halljuk, hogy hagyni kell egymást kiteljesedni, meg szabadnak. De az az igazság, tegyük a szívünket a kezünkre, mindenkinek van, amiben inkább vissza kell fogni magát. Egy kapcsolatban mindenkinél vannak pontok, ahol vissza kell tartani magát valamitől, hogy a másik, a szeretett személyhez igazodjon. De amúgy is. Mindannyiunknak vannak rossz tulajdonságai, rossz hajlamai. És tudjuk, hogy vannak dolgok, amikben saját magunknak nehéz határt szabnunk. Általában itt szoktuk elkövetni a hibákat.. És igen, egy igazán jó társ segít abban is, hogy mikor és hol vannak azok a pontok, amit ő is érzékel és visszatart bennünket. Nem erővel, nem indulattal. Akár a jelenléte nélkül is. Mert jól ismeri a gyengeségeinket is és hogy hol szaladhatna el a ló. És olyan jó, hogy ebben sem küzdünk egyedül magunkkal! Sőt segít olyan tulajdonságokban változni, amiben évekig egyedül nem tudtunk és bár nehéz talán néha, de a lelkiismeretünk végre megnyugszik. Ehhez egy érett Társat kell találni!!

Ezidőtájt nálam ez a Boldogság definíciója, Zenében!! 💟

Olyan dolgokat a legjobb megtanulni az életben, amit azután továbbadhatunk másoknak is <3

Ami viszont fontos, hogy nem kioktatni kell másokat, nem okoskodni, fitogtatni a tudásunkat, kéretlenül is belemenni a részletekbe, keresni az alkalmat, sőt alkalmatlan helyzetekben is előrántani adatokat, tényeket, ismeretet. Csak hogy megmutathassuk, mit tudunk. Nem. Minél nagyobb az ismeret valamiről, annál több alázat is kell hozzá. Az ember hajlamos lehet rá - kiváltképp ha valami különleges ismerete van valamiről, vagy sok-sok ismeretanyagot halmozott fel - hogy egyfolytában azt hozza szóba. Hogy fellengzős legyen és úgy csináljon, mintha mások semmit nem tudnának az adott témáról. Ezt nem szabad feltételezni! Főleg nem ismeretlenek között, vagy olyanok között, akiket kevésbé ismerünk. Magunkat tesszük nevetségessé, ha belefogunk a magyarázásba és kiderül, hogy hallgatónk valójában otthon van a témában. Voltál már hallgatóként ilyen helyzetben? Valószínűleg a másik fél nem nagyon érezte magát kellemetlenül, mikor kiderült, hogy igen, te ezeket eddig is tudtad.. Pedig kéne! Ha valamiről mesélni akarunk, ha valamit átadnánk, megtanítanánk, előbb mindig kérdezni kell! Ezt mostanában számtalanszor megtapasztaltam. Voltam azon az oldalon, amikor kicsit én szégyenültem meg és azon is, amikor már-már megtorlásra ingerelt a magyarázás. NE feltételezzünk másokról dolgokat a koruk, a nemük, vagy bármilyen helyzetük miatt. Főleg ne feledjük el, hogy az internet világában ma már bárki felvilágosult lehet bármiről, amit talán nem is gondolnánk róla! Persze mondjuk egy tudományág az más.. de gondoljunk csak az egyetemi tanárokra, professzorokra, stb... ritkán ismerni őket alázatos, megfontolt beszédű embereknek. Én több ilyet is ismerek és mondhatom, nem igazán jó szóba állni velük, mert akkor csak én fogom hallgatni a végeláthatatlan monológjukat. Hallani nem hallanak, kérdezni meg végképp nem kérdeznek. Apropó! A kérdezés, ha már itt tartunk. Hány olyan ismerőstök van, akinek SZOKÁSA kérdezni? Érdeklődni. Úgy komolyan! Jól irányzott kérdésekkel, amiből látható, hogy érdekled őt és tud a helyzetedről, érzéseidről, véleményedről - hogy aztán érdeklődve meg is hallgathasson! Gondolkodnod kell, igaz? Ez egy ritka becses tulajdonság, ami kevesek sajátja, én aligha tudnék felsorolni néhány személyt, akit ilyennek ismerek. Ezért jómagam nagyon törekszem rá, hogy tudatosan és konkrétan kérdezzek. Mert olyan jó ilyen ember társaságában lenni! Nem véletlenül lesznek általában ők a legjobb barátaink.
Manapság a kommunikáció gyakran egyirányú. Őszintén szólva sokkal több olyan embert ismerünk és még a barátaink nagy része is inkább olyan lehet, aki beszélni szeret, vagy ami még rosszabb, igazából mindig magáról beszél. Gyakran használja az én, nekem, velem, stb. szavakat.. Biztos erről is rögtön eszedbe jut valaki. Mindig azt halljuk a telekommunikációs reklámokban, hogy most aztán már mennyi mindent megoszthatunk másokkal.. de én egyre inkább azt látom, hogy az emberek az ismereteket, látottakat, hallottakat is valójában csak öncélúan használják fel. Ezt ékesen bizonyítják azok a képek, ahol az illető pl. csodás helyeken jár, nagyszerű élményekben van része, de a fotó nagy részén valójában mindig csak ő van. Nem is akárhogy. Megcsinálva, pózolva. Aztán odaírva, hogy ez és ez a hely. Amiből persze szinte semmit sem látni. Mennyire hiteltelen! Én ilyenre sosem érzek egyszerűen késztetést. Ha valami csodálatos, jó megmutatni. Ha megosztom valahol, tudják majd, hogy én jártam ott. Azt az érzést senki nem veheti el tőlem és hátha átadhatok valamit belőle. Ezért egyedi és megismételhetetlen bárki, aki fotózik.. Ha valakinek van egy 100 képes galériája egy fantasztikus utazásról és azon mind rajta van egytől-egyig, csiniben és lesülve és jobbra dőlve, meg balra dőlve. Az bizony kiábrándító.. Ezek az emberek lesznek azok, akik magukról beszélnek, akik nem kérdeznek, akik magyaráznak.. pedig sokkal jobb lenne, ha nem tennék..