"Ne félj, csak szeretni kell és kész.."

Szebbnél-szebb dalokat találok! Hát küldök egyet magamnak ez év utolsó napjára és a jövő évre <3

Jane Austen

Nagyon fontos része az életemnek Jane Austen.. Most adták a FilmCafe-n a Miss Austen bánata c. filmet. Nem először láttam már.. Bár most csak az utolsó fél óra jutott belőle. A legfájdalmasabb fél óra. Nagyon erős benne a színészi játék és nagyon hiteles. Mérhetetlen bánatot szabadít rám mindig. Tükröt tart elém, ami élesen megmutat mindent, mindent, ami bennem is bennem van. Az igazi lelki alkatomat. Amit tudom, hogy tudatosan igyekszem felülírni pozitív gondolatokkal és boldog élményekkel. Hogy minden szép és jó. És igyekszem hinni benne. Közben meg.. mintha igazából csak menekülnék valami elől, amitől rettegek. Csak a magányosság lenne az? Az egyedüllété? A szégyenletes magamra maradásé? Milyen jó, hogy már más világot élünk és egy nő anyagi fennmaradása nem függ csakis a házasságtól. De talán abban nem változunk, hogy a magányosságunkat igyekszünk palástolni, megmagyarázni, megérvelni és bizonyítani, hogy így is boldogok vagyunk. Még jó, ha valóban vannak, teremtünk magunknak örömforrásokat. De a nő.. a nő az más, mint a férfi. Neki nagyobb szégyen az egyedül maradás. Tudja, hogy a szépsége, a fiatalsága, az üdesége megfakul. Tudja, hogy a biológiai órája meg nem áll egy percre sem és évről-évre hangosabban ketyeg. Tudja azt is, hogy valójában bárki bármit mond, mindenki őt hibáztatja azért, hogy egyedül van. Hiszen önmaga is magát hibáztatja. És mégis. Nem tudja feladni az elveit. Mert érzi, hogy akkor a biztos boldogtalanság várna rá. Nem, képtelen feladni az elveit! Egyszerűen bele sem tud menni valamibe, ami nem a mélységes szerelem és ha egyszer mégis elgyengülne, akkor azonnal visszakozik. És retteg attól is, hogy milyennek láthatják mások. Retteg attól, hogy bántani fogják és az elnéző mosolyok keserves kifakadásokba torkollnak egyszer..
Ez a film is annyi lelki alkatot felvonultat. A nőket többféle életkorban és szemléletmóddal mutatja be. És hányszor.. vajon hányszor maradtak magukra az értelmes, érzékeny nők a történelem során.
Csodálatosak a regényei Jane Austen-nak. Én nem elsősorban a szerelem miatt szeretem őket, hanem a jellemábrázolás miatt. Mérhetetlen bölcsesség, tisztánlátás és fájdalmasan őszinte, de mégis bájos irónia van bennük. Mintha az író minden jellemhiba felett állna és mindenkit tisztán látna és mutatna be. Nem félek attól, hogy tévesen ítélt volna meg valakit. Azon gondolkodom, hogy a Jane-hez hasonló lelki alkatú nők hányszor találtak (könnyedén) igaz szerelemre és boldogságra és hányszor maradtak magukra. Akár egy kapcsolat kellős közepén is. Nem, nem az elégedetlenség az oka! Szeretném ezt egyszer kikiabálni a világba! Nem azért, mert senki sem elég jó! Hanem mert sokkal-sokkal árnyaltabb a lelki világunk és minél idősebbek vagyunk, ez annál inkább így van. Mi jól megismerjük önmagunkat, sokat rágódunk dolgokon, álmatlanul forgolódunk olyan gondolatoktól, amiket mások nemhogy fontosnak nem tartanak, de talán észre sem vesznek, nem is érzékelnek. És ezért nehéz.. Mert nagyon-nagyon nehéz hasonlót találni. Ha egy-két csalódás is megesik, akkor még nehezebb. Még inkább visszavonulunk és féltjük magunkat a sérüléstől...
Hetek óta tervezem, hogy végre kiveszem a Meggyőző érvek c. Jane Austen regényt a könyvtárból. Egy másik kedvenc filmemben is főszerepet kap ez a történet, a "Ház a tónál" c. filmben. Talán ez az egyetlen regénye, amit még nem olvastam el. Jövőre első dolgom lesz.. Ha őt olvasom, önmagammal maradok. Olyankor őszinte vagyok önmagamhoz. Bevallom ha fáj és engedem, hogy fájjon. Nem kell elbújnom senki elől.. És ez olyan jól esik..
Szeretem a filmben a kameramozgást is. Amikor csak tekinteteket mutat, egy-egy kézmozdulatot, hajtincset, vagy pl. Jane erősödő ráncait, amikor csak egy sóhajt hallok, egy elfojtott szót. Még érzékenyebbé teszi az egész folyamatot, ami Jane-ben zajlódik az elmúló évek alatt..

A youtube-on csak angol nyelven találtam meg a filmet, de remélem, hogy így is minél többeknek tudok egy kicsit átadni az érzéseimből. Valamiért a videót ide nem tölti be, ezért csak linket tudok megadni..

"You sacrafised the security on a principle, Jane. And has it made you happy??"

Jane Austen bánata - utolsó 10 perc 

A sárga helikopter

Végül úgy döntöttünk Sárával, hogy már szombat este hazajövünk, Orfűre. Anyáék persze nagyon örültek a döntésünknek és már várták Sásdon, hogy beérkezzen a vonatunk. A vasárnapi összejövetel is kellemes volt, a hétfő csendesen telt, pihenéssel, beszélgetéssel, kedden Kriszti és Pisti kijöttek hozzánk délután, finomakat ettünk és egy nagy kártyapartit is csaptunk. Este Sári már amiatt aggódott, hogy szerdán vajon mit fogunk még csinálni, lesz-e még valami érdekes program.. Felesleges volt az aggódása, mert nekem sikerült egy igazán nem mindennapi eseménnyel "feldobni" a napot :)

Szerda reggel is jót aludtunk, kicsit későn keltünk, de én már estefelé sem éreztem jól magam. Sokat fájt a fejem is. Anyu hozott egy csésze gyógyteát, hátha segít.. Ezután alig telt bele 10 perc, sajnos az allergia tünetei kezdtek jelentkezni rajtam. Kapkodva vettem a levegőt, viszketni kezdtem mindenhol, bepirosodott az arcom, bedagadt a szemem, kiütéseim lettek egy bő negyed óra leforgása alatt. De ami a legjobban aggasztott, az az volt, hogy a torkom is elkezdett bedagadni. Ez a legveszélyesebb. Ha kapok egy gégeödémát, akkor perceim vannak csak hátra. Hiába ittam calcium-ot, egyre erősödtek a tünetek, tudtam, hogy ebből megint kórház lesz. Anyu hívta a mentőket, akik ígérték, hogy nagyon sietnek. Készülődni kezdtünk, igyekeztem összeszedni magam, átöltözni. És ekkor valami olyan történt, amire senki nem számított! Kisvártatva erős hangokat kezdtünk hallani fentről. Apu kint volt az udvaron és látta, amint egy helikopter közeledik. De egyikünk sem gondolta, hogy ez bizony értem jön! Csak amikor már közeledtek az udvarunkhoz, akkor eszméltünk fel! Szóval a helikopter nagy robajjal, leereszkedett az udvarunk mögötti tisztásra. El tudjátok képzelni, mit éreztem?! Alig tudtam felfogni, hogy ez most tényleg velem történik! Kimentünk hát az udvarra, már jöttek elénk a mentősök. Kiderült, hogy senki nem jöhet velem sajnos.

Beszálltunk a helikopterbe, eddigre már elég rosszul voltam, úgyhogy azonnal betettek egy branült a jobb kézfejembe és már is kaptam az ilyenkor szokásos koktélt. Igaz, ők nem infúzióban csepegtették, hanem a tűn keresztül, injekcióval egyiket a másik után nyomták belém. Forróság öntött el a hirtelen kapott nagy dózistól és azonnal bágyasztó álmosság lett úrrá rajtam. Szinte alig voltam magamnál. Ekkor a család még velünk volt, a helikopter nyitott ajtajában figyelték az eseményeket. Én kinézve csak annyit láttam, hogy a falu apraja-nagyja odasereglett a nagy eseményre és a távolból figyeltek bennünket :) Még egy rendőrautó is megjelent. A mentősök azt mondták, azért jöttek helikopterrel, mert ez a leggyorsabb. Szóval lassan ideje volt, hogy induljunk. A fejemre adtak egy zajvédőt (mint egy hangszigetelt nagy fejhallgató), elköszöntünk a családtól, a rotorok újra beindultak és kisvártatva a levegőbe emelkedtünk. Még mindig alig hittem el, hogy mindez valóság. Hamarosan már csak apró házakat láttam a magasból és a Mecsek csupasz fáit. Percek alatt már Pécs felett jártunk. Emlékszem, hogy végig próbáltam beazonosítani, hol járunk, melyik rész felett, de nagyon nehezen fogott az agyam, de még így is élveztem a dolgot, nagyon :) A lefelé, spirális kanyarodás viszont azért félelmetes volt, ahogy bedőlt oldalra a helikopter. Lassan leereszkedtünk a Honvéd kórház udvarára, ahol már várt a mentőkocsi. Elbúcsúztam a kedves, helikopteres mentősöktől. A mentőkocsi a Megyei Kórház sürgősségi osztályára vitt. Ott még vártam egy darabig, ahol aztán újra megvizsgáltak. A vérnyomásom nagyon leesett, 70/50-re. Alig voltam magamnál. Ágyra fektettek, vérnyomást, EKG-t mértek, vért vettek és betettek infúzióban egy sóoldatot, hogy kicsit rendeződjön a vérnyomásom. Kitoltak és lefolyt az 1. infúzió. Eztán kaptam egy másik oldatot még. Betoltak a fektetőbe, ahol már el is aludtam. Eztán éreztem, hogy kezdek végre magamhoz térni és kitisztulni. Igaz, eddigre már majdnem délután 4 óra volt és aznap még nem ettem, nem ittam. Eddigre anyáék is megjöttek. Végre ettem-ittam és éreztem, hogy rendbe jöttem. El is engedtek. Mondhatom, végig nagyon figyelmesen, kedvesen, odafigyeléssel bántak velem, a kórház szép, tiszta, modern volt. Tényleg kellemes volt emiatt a kórházi ottlét. Ráadásul az épp ügyletes doktornő belgyógyász volt, aki nem akarta ennyiben hagyni a dolgot. Mondtam, hogy már sokszor kivizsgáltak ezek miatt a rohamok miatt, de nem tudtak igazán megoldást találni. Ő elhatározta, hogy szeretne maga is utánajárni, mi lehet a baj. Ezért jövő hét péntekre behívott magához az összes, eddig kapott leletemmel, orvosi papírokkal. Jól esett a figyelmessége. Végre egy lelkiismeretes orvos! Szóval jövő héten újra hazajövök, megint nekiállok rájönni a titokra..

Miután a tűt kivették, szinte nyoma sem maradt, pedig máskor szinte mindig elszúrják a vénámat a kézfejemen és bekékül. Ez is a személyzetet dicséri! Azon csodálkoztam, hogy ezen a pici kis lyukon keresztül került belém mindaz, amitől az egész testem jobban lett.. Mikor hazajöttünk, még újra aludtam egy nagyot. Még ma reggel is későn keltem :) De mára már egészen jól érzem magam! Komolyan, mintha megkönnyebbültem volna valamitől.. A sokféle oldattól meg olyan jól éreztem már bent is magam, szinte feltöltődik az ember, olyan hidratáltnak érzi magát, még a bőröm is kisimult, szebb lett. Hát így alakult a szerdai napom, életem első repülése, mentőhelikopterrel, Pécs és Orfű között :)

Na tessék.. Lebuktam.. :) Így van ez. Mindig kell a pozitív visszacsatolás. Hogy értékesnek és szeretetreméltónak tartanak bennünket. És egy nő talán még több energiát fektet ebbe, mint egy férfi.. Kicsit ironikus a következő pár sor, de van benne igazság.

"Így alakult ki a “Fogadd el önmagad” szlogen.

A nő alapvetően elfogadja magát, ha valaki elfogadja őt. Ha szeretik, akkor aranyos puha plüssnyuszinak érzi magát, ha pedig nem szeretik, akkor egy szélben sodródó kiürült konzervdoboznak. Mivel van olyan helyzet, hogy emberi lényt hirtelen nem tud honnan előrántani, és tegyük fel, hogy kutyát/macskát/gyerkőcöt (=végtelen szeretetforrást) még nem szerzett maga mellé, máshonnan kell megoldania a dolgot. Itt jön a képbe a magazin (könyv, blog, stb) és a sorok közül mosolygó pszichológus. Egyszerűen valaki kell, aki hiteles személy, és azt magyarázza, hogy “igen, Gabi, TE csodálatos vagy, SZEMÉLYESEN TE, igen, senki más, ez itt Rólad szól”, amiben persze az a vicces, hogy a magazint akárhányan megvehetik, és akkor mindenkinek szól – de nem, ennek dacára a dolog működik.

...

A másokra gyakorolt hatás képessége az a tulajdonság, amit a nő a legjobban félt. Akkor és csak akkor fogadja el magát, ha ezzel minden rendben van. Úgyhogy mindig segítsünk neki rendben tartani."

(forrás: nofejto.cafeblog.hu)

Laktózérzékenység = Adókedvezmény?

Amikor üzemorvoshoz mentem most legutóbb a munkaalkalmassági vizsgálat miatt, egy nagyon érdekes dologra hívták fel a figyelmemet! Mivel laktózérzékenységem van, néhány hónapja lehetővé vált, hogy emiatt adókedvezményben részesüljek! Valójában ezt bármely, ételintoleranciában szenvedő ember igénybe veheti. Nyilvánvalóan amiatt, mert a speciális diétán lévők kénytelenek jóval többet költeni a megfelelő élelmiszerek megvásárlására. A szakambulancián kapott leletekkel kell felkeresni a háziorvost, aki egy igazolást állít ki az adókedvezményre való jogosultságról. Idén igyekszem minél előbb beadni az adóbevallásomat :)

Bővebben itt olvashattok róla:
http://majomkenyer.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=22%3Aadokedvezmeny-es-emelt-oesszeg-csaladi-potlek-etelallergiasoknak&catid=36%3Ajogi-tanacs&Itemid=59&lang=hu

TÚL AZ 5000. OLDALMEGJELENÍTÉSEN! 
MIKOR AZ 500-ON VOLTAM TÚL, MÉG NEM IS HITTEM, HOGY EZ IS SIKERÜLHET!
NAGYON KÖSZÖNÖM NEKTEK!! :) 

Réka

Ma egy egészen csodálatos dolog történt! Bementünk Ilonához a kórházba, mert tegnap született meg a pici Réka és Ilona megengedte, hogy megfogjam ezt a tündéri, gyönyörűséges kislányt! Fantasztikus érzés volt a karomban tartani egy 2 napos csöppséget, bármeddig el tudtam volna gyönyörködni benne, békésen szendergett a karomban, közben pedig álmában olyan édes kis grimaszokat vágott :) Csodálatos, hogy így kifejlődik a mama hasában mindene, minden apró porcikája - tényleg egy valóságos csoda!! Engem is könnyekig meghatott ez az élmény..

Néhány napja tűnődöm egy dolgon.. Egy kedves ismerősöm (fiú) mesélte, hogy elindult valami köztük egy bizonyos lánnyal. Társaságban történt, többször is találkoztak már, ő eleinte fel sem figyelt erre a lányra. A lány is viszonylag félénk volt, de végül mégis inkább ő kezdeményezett. A fiú is csendesebb fajta, de jóvágású fiatal srác. A lány kedves, de elég hétköznapi. Sem nem magasabb, elegánsabb termet, sem nem különösebben szép arcú, olyan kis egyetemista kinézetű vidéki lány. Viszont kedves, értelmes teremtés. Természetükben hasonlóak és én is úgy gondolom, hogy összeillenek. Kérdeztem a fiút, hogy volt-e valami elképzelése, milyen lányok tetszenek neki. Ő erre azt mondta, hogy semmilyen konkrét elképzelése nem volt. Ahogy jön, aki jön, az jön.. Hát itt akadtam én el.. Szóval elhiszem, hogy az egyéniség, az fontos, sőt talán a legfontosabb. És akkor hirtelen úgy éreztem, hogy ennyire ne számítana, hogy adok-e magamra, hogy vigyázok az alakomra, hogy igyekszem szépen öltözni, sminkelni magam? Jobb lenne, ha mindezt hagynám a csodába?? Egy másik lány ismerősöm is úgy tűnik, ismerkedni kezdett egy fiúval. Látszik, hogy az alakjára nem figyel, ugyan helyes a pofija, de semmi frizura, soha egy csepp smink, csak farmer, póló és tudjátok az a norvég, kötött sapka. Egyszóval semmi nőiességet nem látok benne. Meginogtam.. Ennyire nem kéne foglalkoznom magammal? De akkor.. Akkor nem én lennék, én. Hozzám, hozzám tartozik mindaz, amiről írtam. Nem viszem túlzásba, de igyekszem ápolt, csinos és elegáns lenni. Tetszenek a természetes, natúr lányok is, de nekem az.. szóval kevés. És akkor rájöttem a titok nyitjára! Nem, nekem nem olyan férfi kell, akinek minden mindegy. Igenis számítson neki, hogy egy nő milyen. Hogy épp azt a stílust szeresse, amit én is szeretek magamon. Igen, hogy kifejezetten ez tetsszen neki! Mert ha nem.. Ha nem, akkor sokkal könnyebben tetszik meg neki akárki más..

Utolsó előtti munkanap ebben az évben.. A holnapi nappal lezárom a 2012-es év - fordulatokban gazdag - munkanapjait.. Éppen az új év kezdetével kezdtem én is a Ness-nél, még januárban. Megjártam a hadak útját az akkori hivatalos munkáltatómmal, egy biztonsági céggel. Az első hónapok nagyon nehezek teltek, mire nagy nehezen kiharcoltam, hogy legalább egy munkaerő-kölcsönzőn keresztül foglalkoztassanak, ami becsületes, időben fizet és normálisan bejelent. Konfrontálódtam is a biztonsági céggel, mivel jelentettem a mulasztásaikat a Ness-nek. Képzelhetitek, két megtermett ruhásszekrénnyel kellett tárgyalnom, egyedül, mikor behívtak az irodába. Éreztem, hogy belül reszketek. Emlékszem, hogy erősen havazott és a cég székhelye nagyon kint volt egy külső kerület gyártelepén. Már nem is tudom, hogy csináltam végig, mindenesetre jó érzés volt, hogy kiálltam az igazam mellett, határozottan. Régebben ugyanis a gyengém volt a konfliktuskerülés. Most sem keresem a konfliktust, de már nem menekülök el egy nehezebb helyzet elől, ha szükség van a problémák megbeszélésére és van lehetőség a dolgok konstruktív megvitatására.. Szóval így kerültem aztán később kapcsolatba a Humán Laborral. Ez a kapcsolat megmaradt akkor is, miután már nem maradtam tovább a Ness-nél. Így jutottam el a Getronics-hoz, egy helyettesítő hét erejéig még szeptember elején. Aztán még néhány napra, aztán még néhány hétre, egy-két hónapra, végül állandóra. Mennyi változást hozott ez az év, mennyi küzdelem volt! Közben sok interjút megjártam.. Volt ahol maradtam is néhány napot. De én hamar megérzem, ha valahol nem lesz jó nekem és még ha nagyon pénzhiányban vagyok, akkor sem maradok ott. És végső soron nagyon örülök, hogy a Getro mellett kitartottam. Én a multik cégkultúráján szocializálódtam, ezt szeretem, ezt szoktam meg. Intelligens, nyelveket beszélő társaság, bejelentett munka, cafeteria, igényes munkakörnyezet. Érdekes módon, közben újabb kölcsönző céghez kerültem, decembertől a Work Force-nál vagyok.. De már közeledik az év végi pihenés és családi programok :) Szombaton úgy néz ki, vidékre megyünk, ismerősök szerveznek egy nagyobb szabású társas összejövetelt. Ha minden igaz, Petiéknél alszunk. Aztán megyünk haza, Orfűre. Ott leszünk nagyjából jövő héten, de az év végére már hazajövünk. Akkor Edináékkal tervezünk programot. Szeretem ezeket az év végi, lustálkodós napokat, mikor egész nap mennek a jó filmek, sütit sütünk és talán magunkban terveket szövögetünk az új évre.. Én minden év vége felé igyekszem egyfajta számvetést csinálni és elhatározni dolgokat a jövőre nézve.  Meg kéne nézni a tavalyi listát, vajon mennyit sikerült belőle megvalósítani? Az biztos, hogy sokféle tapasztalattal  és következtetéssel lettem gazdagabb. Sok új embert is megismertem. Jó, hogy bizonyos küzdelmeken már nagyjából túl vagyok. Bár bizonyára jönnek majd helyükbe újak.. Akárhogy is, nagyon szeretem az életet és kíváncsian várom a következő évet, mit tartogat nekem :)

Dzsungel Könyve

Képzeljétek, ma este a Dzsungel Könyvét néztem meg a Pesti Színházban! Micsoda jó helyekre vetődöm el mostanában! Annyi érdekes világba lehet bepillantani.. Egy kolléganőm párja lebetegedett és engem hívott el helyette :) Mutatok nektek is egy kis ízelítőt:

Diane Birch

És hogy ne maradjatok jó zene nélkül, ajánlok egy remek énekesnőt és zenekart, tegnap ismertem meg őket Laci által :)
Boldog vagyok, hogy vannak még, akik az ilyen igényes zenét szeretik és játsszák manapság!!!!

Mafilm Szinkron

No, most aztán tényleg egy érdekes dologról mesélhetek Nektek! :)) Bizony, ahol végül is ma voltam, az nem volt más, mint a híres Mafilm Audio! Ugye rémlik még, hogy a filmek végén bemondják: "a szinkron, a Mafilm Audio Kft. stúdiójában készült.." Az épület maga hihetetlenül öreg, de nekem annál izgalmasabbnak tűnt így :) Ahogy beléptem, szembejött velem a tv2 hivatalos hangja! A Róna utcai bejárat után balra indultam, végig a folyosón, át a csengős ajtón, fel az 1. emeletre, ahol már várt a szinkronrendező: Csörögi István. Hipp-hopp, egy hangstúdió hangmérnöki szobájában találtam magam. Megismertem Istvánt, a szinkronrendezőt és a hangmérnökét, mindketten kedvesek voltak és látszott, hogy már öreg rókák a szakmában és mindent ismernek mind az emberi hangról, hangszínről, hogy ki mit tud kihozni a hangjából, no és hogy a műszerekkel mit lehet kihozni belőle. Sok-sok csúszka és képernyő vett körül. Egy üvegablakon át figyelték, mi történik a hangszigetelt stúdióban. Nem mondom, a film elég szörnyű volt, de érdekes volt, ahogy szinte félóráról-félórára érkeztek az újabb és újabb szereplők hangjai. Szinte mindenkinek csak néhány mondata volt, de mondhatom, ez sem volt kis munka. Hogy pont azzal az indulattal, érzéssel, az angol szöveggel egyszerre mondják fel a szövegüket. Egy-egy szavas mondatokat is újra meg újra felvettek. Istvánék leginkább mozifilmeket szinkronizálnak. Szóval aztán meséltek sok mindenről.. Hogyan is kell ezt csinálni. Mi mindenre kell odafigyelni, hogy nem elég egy kellemes hangszín, meg kell tanulni nagyon jól bánni is azzal a hanggal. És főként, hogy pillanatok alatt, mikor ott állnak egy-egy jelenetben, érezzék át a szereplő hangulatát, hogy most éppen retteg, vagy szomorú, vagy izgatott, vagy nagyon boldog. Hogy milyen például "egy nem részrehajló rendőrnő" hangja. Érdekes, nem?? Több mindenkit végighallgattunk. Egyébként legfőképp színészekkel dolgoznak. Szóval sok híres magyar színészt ismernek - úgy is, mint embert. Róluk is meséltek, a velük való munkáról. Vagy arról, hogy évek, évtizedek alatt egy jól ismert magyar hang hogyan fakul ki. Mármint szó szerint, az öregedéssel. Végül sor került arra is, hogy én mentem be a stúdióba. Nagyon izgatott voltam! :) Mondanom sem kell, ezt a fiúk a hangszínemen is azonnal észrevették. Azt mondták, a hang is csinál olyat, mint az arc, mikor fényképhez készülődünk és egy kicsit, hát... affektálunk hozzá :) Utána próbáltam természetesebb lenni. Nagyon fontos egy szinkronhangnál, hogy milyen az elektromos hangja. Mert a beszédhang az egészen más ám. Ahogy mi halljuk magunkat. Közben meg is ismerkedtem egy híres magyar hanggal (bevallom, a nevét nem kérdeztem meg, egy szakállas öregúr volt), aki mikor beköszönt a stúdióba, akkor semmi. És amikor elkezdett a mikrofonba beszélni, akkor meg azonnal felismertem! Szóval aztán felolvastam egy részt egy újságból. Visszahallgattuk és meglepetésemre magas hangon beszéltem, pedig én nem is érzékeltem. Kérték, hogy vigyem lejjebb a hangomat. Nekem olyan volt, mintha szigorú lennék, de visszahallgatva úgy volt kellemes, úgy volt olyan, mint az általuk hallott természetes hangom. Nagyon érdekes volt! Azon mondjuk elgondolkodtam, hogy én a mozifilmek kb. 1%-ához adnám a hangom, olyan sok pocsék van köztük, ami az én mércémet ugye nem üti meg :( Ami még szintén új tapasztalás volt, akárcsak a portréfotózásnál a műteremben, hogy nem tudom a helyszínen sehol és sehogy kontrollálni magam. Amikor Nórival énekeltünk, akkor is ez volt a furcsa. Hogy aggódom, hogy minden rendben van-e, de nem tudok megbizonyosodni róla. Csak adnom kell magam és szerepelni, ahogy vagyok... Közben el is telt az idő, lassan elköszöntem, annyi újdonságot tudtam meg, igazán nagy élmény volt ez az egész! Kifelé menet még összefutottam néhány Barátok Közt szereplővel is. És a legjobb, hogy a stúdióban mondták, hogy jöjjek máskor is ;)

Kobe vs. Messi

Ezt az aranyos reklámot a Travel Channel-en szokták adni :)

Nem sokat jelentkeztem most a héten.. Zajlik az élet, megy a mókuskerék. Igaz, ezen a héten kevesebb volt a munka, mert az asztalos főnököm eléggé elfoglalt most a munkáival, hogy mindenki kész akar lenni mindennel az ünnepekig. Szóval rám viszonylag kevés ideje jutott. Ami azért baj, mert hát ugye én órabérben dolgozom neki.. Azt hiszem az elmúlt hónap tükrében kicsit át is kell gondolnom a nála végzett munkát, hogy jó lesz-e nekem hosszútávon. Nem azért mert ne élvezném, csak ez az időelszámolás, meg hogy annyit utazok miatta és hogy ilyen kiszámíthatatlan pénzben.. De erről jut eszembe, hétfőn egy érdekes helyre megyek. Egy stúdióba, ahol szinkronizálás folyik. Az egyik kolleganőm férje dolgozik ott és ő ajánlott be. Régóta érdekel a szinkronizálás, vagy hát a műsorok alá felmondott hang, mert azt mondják, szép hangszínem van, kellemes hallgatni, és mert olvasni, szépen beszélni is nagyon szeretek. Ha jól tudom, szerdán még valami casting féle is lesz. Ki tudja, lehet, hogy ott is szerencsét próbálok?! :)

Elkésni szépen kell

Hát ez bűbájos :)))

Spot

Néhány kép a fotós előadás végéről, fények beállításának gyakorlásáról, műteremben..

Interjú egy robottervezővel

Nahát, egy újabb érdekes interjú jelent meg a februári számban, egy robottervezővel!
http://www.jw.org/hu/kiadvanyok/folyoiratok/g201302/robottervezo-interju/

Kerestem valamit és közben megtaláltam ezt a videót.. Egy gondolkodó és szerelmes nő.. Csodás az a tartás és az az elegancia amivel Meryl Streep megformálja ezt a szerepet. Szinte hihetetlen, hogy majdnem velem egyidős ez a film. A filmzenék, a szimfonikus zene pedig mindig gyönyörű :) Ezeket a nyugtató dallamokat és gyönyörű képeket ajánlom ma estére.. Jó éjt mindenkinek!

Újrapozícionálni

Újrapozícionálni.. Tegnap is sokat járt a fejemben ez a szó. Minél többet beszélgetek emberekkel - különösen olyanokkal, akiknek az értékrendjük, életszemléletük teljesen különbözik az enyémtől - annál jobban érzem, hogy az élet egy folyamatos újrapozícionálás. Az ember elhelyezi magát egy képzeletbeli skálán vagy halmazban, de legalább is a saját kis világában, minden más emberéhez képest, akiket csak meg tud ismerni. És kicsit olyan ez mint a Rubik kocka. Van, hogy állni hagyjuk, de aztán néha tekergetünk rajta ide-oda. Aztán lehet, hogy tovább. Vagy lehet, hogy vissza. Az is érdekes, hogy az sem standard, ahogy magunkat látjuk, mert mindig valaki máshoz, másokhoz képest határozzuk meg a helyzetünket valójában. Folyton azon gondolkodom, hogy milyen nehéz lenne a Biblia nélkül. Ami nekem egy abszolút fix pont az életemben, amihez mindig mindent mérhetek. Nagyon nehéz lenne enélkül egyáltalán valahova behelyezni magam. Mennyire ide-oda sodródnék hétről-hétre, ahogy új és új álláspontokat ismerek meg. Persze az is lehet hasznos. És bizony előfordul, hogy bizonyos dolgokban megpróbálom újrapozícionálni magam és a személetmódomat. Néha az is megdöbbentő, hogy valamiről azt hiszem, hogy természetesen mások is úgy gondolják, aztán kiderül, hogy egyáltalán nem. Nekem az is nagy tanulság, hogy időnként meg kell érteni, hogy a másiknak egyszerűen más a véleménye egy dologról, máshogy látja. És én akkor elkezdhetem győzködni, hogy félreértettél és én nem is azt akartam mondani, vagy nem is azért csináltam. És ő nem ért meg, mert mondjuk megbántottam. És ilyenkor nem az a lényeg, hogy meggyőzzem őt a magam igazáról, mert soha nem fog meggyőződni róla. Mert ő az egészet máshogy érzékelte és neki az az igazság, az a fix pont. Még akkor is, ha én egyáltalán nem akartam megbántani. Ilyenkor tényleg meg kell hallgatni a másikat, hogy az én tetteimet, szavaimat ő hogyan érzékelte. És ha nekem fontos az a másik ember, akkor a későbbiekben figyelni fogok rá, hogy hogyan fogalmazok, vagy mit teszek meg. Mert nekem talán nem számít, de ő más pozícióban van és neki igen. És ezáltal is újrapozícionálom magam, mert figyelembe veszem a másik embert, akivel együtt élek. És legyőzöm önmagam egy dologban és még az is lehet, hogy később ez az én személyiségem részévé is válik.
Mindenesetre minél idősebb vagyok, tényleg újra és újra és újra látom, hogy mennyire hasznos az az ismeret, amivel rendelkezem, a bibliai irányadó mértékek. Nagyon egyszerű bölcsességek azok, amik a lehető legjobb irányba terelik az életet! Tegnap az a bölcs gondolat is elhangzott, amit már ismerek, de jó volt újra hallani, most megérintett, hogy "minden egy döntés kérdése". Hogy valamit elhatározok, vagy választok a lehetőségekből és utána következetesen ragaszkodom hozzá. Hogy mennyi bánat és szenvedés származik abból, ha az ember bizonytalankodik, vagy ha döntött, de nem ragaszkodik hozzá következetesen. Vannak dolgok, amik úgy érzem, számomra éppen ezért okoznak nehézséget. Mert vagy nem döntöttem el őket igazán, vagy döntöttem, de nem tartom magam következetesen. Hihetetlen, hogy milyen lelki békét tud adni, ha valamit az ember eldönt és onnantól ragaszkodik hozzá! Még akkor is, ha ez egy nehéz döntés és rengeteg önfegyelem kell hozzá...

Valahogy telente mindig nagyon szeretem újrahallgatni ezeket a számokat. Meg Jennifer Lopez Rebirth című albumát. Remélem nektek is tetszeni fog :)

A neved

Még mindig ez a kedvenc versem.

Szabó Lőrinc: A neved

Kiáltani szeretném, s nem lehet,

még súgni se szabad a nevedet,

még gondolni se - jaj, elárulom,

pedig belül csak azt visszhangozom,

a hangos titkot, mely életemet

úgy édesíti, édes nevedet:

nevedet, édes, a pár szótagot,

mely tündéri burkoddá változott,

röpítő közegeddé, nevedet,

mely körém gyújtja az emlékedet,

fűszerként csendít a nappalon át,

s beillatosítja az éjszakát,

s úgy tapad a számba, tüdőmbe, hogy

már majdnem te vagy, amit beszívok,

már majdnem te: minden lélegzetem

veled itat és zsongat édesen:

édes neved betölti szívemet,

s csak titka, te, vagy nála édesebb.

Tényleg úgy érzem most, hogy jól alakulnak a dolgok :) A munkában is egyre inkább megtalálom, vagy inkább feltalálom magam. Nagyon élvezem, hogy van feladat, ami nem helyhez kötött, hogy sokkal szabadabb vagyok, mint korábban. A szolgálatban is jó tapasztalataim vannak, érzem, hogy a barátaim és az én kedves húgocskám mennyire mellettem állnak minden téren a nehéz időkben. Néha nem könnyű elhinni, hogy a dolgok jóra fordulnak és megnyugodhatok, de most már egyre inkább érzem ezt. Jövő héten már a fitness-be is mehetek, alig várom, főként egy jó szaunázást! Mikor sokfelől kap az ember visszautasítást, vagy inkább elutasítást, szinte retteg az újabb kihívásoktól, mert annyira tart attól, hogy csalódni fognak benne. Bennem is megvan ez a félsz. Pedig érzem, hogy szeretnek és végre értékelik a munkámat és azt, aki én vagyok. Hogy éppen azért dolgoznak velem, mert olyan vagyok, amilyen. De többféle fronton is értek komoly csalódások és néha nehéz ezeket magunk mögött hagyni, hogy úgy mondjam, túllépni a saját árnyékunkon.. De újra meg újra bebizonyosodik, hogy az élet megy tovább. Nem áll meg a változás. Haladni kell az események alakulásával és ha sok időbe is telik, de alkalmazkodni kell az új helyzetekhez, változtatni a terveken és amit már olyan sokszor emlegettem, hagyni elmenni, elengedni.. És soha fel nem adni a reményt és törekedni arra, hogy olyan helyzetekbe hozzam magamat, amikben tényleg jó érzés benne lenni. Ami passzol hozzám, ami igazán én vagyok. Legyen az a külsőm, a munkám, a hobbim, a lakásom.. Hiszem és vallom, hogy egy nő csak akkor válhat a család támaszává, ha úgy alapít családot, hogy önmagával rendben van és szilárd értékei vannak. És ha elért célokat, amikre vágyott és nincs benne túl sok, még teljesületlen vágy az élettel kapcsolatban. Én most abban az időszakban vagyok, hogy már a világra vagyok kíváncsi, emberekre, helyekre, élményekre. A nagy dolgokon, az erős befelé figyelésen, önmagam megtalálásán azt hiszem már túl vagyok. És úgy érzem, az évek múlásával az emberek is egyre jobban tisztelnek, a korom miatt. Néha elmerengek azon, hogy azokról a dolgokról, amit egyedülállóként szívesen csinálok vajon hogyan fogok esetleg lemondani azért, hogy több időm legyen egy másik emberre, vagy mert ő mást szeret és belefogok vele valami másba, mert szeretném ha együtt éreznénk jól magunkat és meg akarom érteni, hogy ő mit, miért szeret. Valahogy úgy érzem, hogy annak idején ezek nem lesznek kényszerek. Talán észre sem fogom venni az átmenetet. De remélem, hogy mindaz, amit megtanultam, amiben részt vettem, azáltal többé váltam, gazdagabbá és ez nem csak nekem jó, hanem egy másik embernek is többet adhatok. És az is jó érzéssel tölt el, hogy ha a megfelelő emberrel ismerkedem meg, akkor nem kell attól tartanom, hogy ő elmegy, nem kell őt féltenem és magamat. Mert boldogok leszünk, hogy végre megtaláltuk egymást.. Én soha többé nem akarok félni és bizonytalanságot érezni és aggódást és gyanakvást. Sokszor megtapasztaltam már ezeket az érzéseket és bőven elég volt belőle. Remélem, a fokozatosan előrehaladó érettségem és emberismeretem is segíteni fog ebben. Most már nagyon szorosan szorítom magamhoz a szívemet. Sok sebet szereztem, most már vigyázni akarok rá. Ki tudja, talán ilyen téren is jó idők várnak rám :) Egy mélyülő barátságra vágyom, közös élményekre, együtt nevetésekre, hosszú sétákra, finom rezdülésekre. Mindenféle szorongás és erőltetettség nélkül. Természetesen. Vessen rám bárki követ, én ragaszkodom ehhez :) Addig is gyűjtögetek tovább a kincsesládikómba, hogy később annál többet adhassak..

Anne & Gilbert

Most a hetekben újra leadták, talán a Viasat-on az Anne Shirley-t. Tudom-tudom, olyan sokszor volt már a tv-ben, mi is már számtalanszor megnéztük. De az utolsó részben levő jelenetet, ahol Anne és Gil olyan hosszú idő után végre találkoznak, sosem tudom megnézni sírás nélkül.. Filmtörténeti pillanat, annyira hiteles, olyan fájdalmas és egyben olyan boldogító! Sosem tudom megunni. Mindig megnyugtat és megerősíti az abba vetett hitem, hogy igen, két ember tudja így szeretni egymást..

Nagyon jó volt Zsuzsiékkal ez a hétvége! :) Egészen nemzetközi hangulatot varázsoltak nekünk, olyan jó volt, hogy meséltek a bécsi, angol nyelvű gyülekezet munkájáról, a testvérek sokféleségéről, arról, milyen törődést és figyelmességet mutatnak egymás iránt a családok, házaspárok, egyedülállók, egyszóval mindenki! Ilyenkor sokkal inkább érzem, hogy tényleg egy igazi nemzetközi családhoz tartozunk, annyira sokszínű a testvériség világszerte! Biztosan emlékeztek még a nyári, bécsi kongresszuson készült képekre, azok mindent elmondanak! És persze Gábornak is nagyon örültünk, most volt a diplomaosztója az EBI-n. Egy távoli, borsod megyei településre szól a megbízatása. Nem kis önfeláldozás! Nagy változás lesz ez most az ő életében, de biztosan áldás kíséri majd :)

A munkámat is élvezettel végzem! Ma például a következő évi Jövő Konyhája pályázat plakátjait hoztam el a nyomdából és igyekszünk minél több iskolát elérni vele, ahol lakberendezést - tervezést tanulnak, hogy megjelenhessünk náluk, faliújságon, hírlevélben stb. Ma 2 iskolában is jártam, nagyon kellemes élmény volt, mindkét helyen szívesen fogadtak, jó kapcsolatba kerültünk. A héten még további 5 iskolába kell majd eljutnom. És közben képekkel is dokumentálom, hogy a pályázatok kikerültek a faliújságra. Ezen az oldalon igyekszünk, igyekszem aktív lenni, ha tetszik, kedveld te is: http://www.facebook.com/jovokonyhaja
A Getro-ba is mindig szívesen jövök :) Mindig szeretettel várnak, nagyon jó a légkör és sokszínű, azt is szeretem benne. Ösztönöz is - akárcsak ez a hétvége - hogy fejlesszem magam angolból. Már nagyon itt volna az ideje, hogy felhozzam magam felsőfokra. Mert most inkább csak úgy érzem, hogy felejtek és ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak. Az angol mindenhova kell.
Szóval az idő sajnos egyre rosszabb, egyre sötétebbek a napok, de én mostanában szerencsére nem hangolódom le, élvezem, hogy végre felpörgött az élet :) A tánccal is jól haladok, szeretnék még fejlődni benne. Szóval igazán nem unatkozom :)

Végre egy igazi szombat :) Délelőtt tovább aludtam, aztán egy kis takarítás, rendrakás, délután pedig kimentünk Hajnival Dunaharasztiba egy kis autós kirándulásra. Azért is akartunk ott szétnézni, mert apáéknak tetszene, mint város, ha esetleg el tudnának majd költözni Orfűről. Nézegettek ott házakat. Egyébként nekünk is tetszett, ahogy egy kicsit körbeautóztuk. Aztán átmentünk újra Budára, Hajnika levitt minket a Hárosi-öbölbe, ott van egy kis telkük, rajta egy bájos faházzal. Ott is megnéztük aztán a környéket, Nagytétényt. A Camponában vásároltunk még néhány dolgot a vacsorához. Vendégeket vártunk ma Ausztriából. Zsú újra nálunk járt :) De most már Attilával együtt látogattak meg minket. A raguleves és a kakaós kalács után még sokáig beszélgettünk, hol magyarul, hol németül, hol angolul, hol meg az összeset keverve :) Jó kis nyelvlecke volt. Na de lassan már eltesszük magunkat holnapra.. Jó pihenést mindenkinek!