Tényleg úgy érzem most, hogy jól alakulnak a dolgok :) A munkában is egyre inkább megtalálom, vagy inkább feltalálom magam. Nagyon élvezem, hogy van feladat, ami nem helyhez kötött, hogy sokkal szabadabb vagyok, mint korábban. A szolgálatban is jó tapasztalataim vannak, érzem, hogy a barátaim és az én kedves húgocskám mennyire mellettem állnak minden téren a nehéz időkben. Néha nem könnyű elhinni, hogy a dolgok jóra fordulnak és megnyugodhatok, de most már egyre inkább érzem ezt. Jövő héten már a fitness-be is mehetek, alig várom, főként egy jó szaunázást! Mikor sokfelől kap az ember visszautasítást, vagy inkább elutasítást, szinte retteg az újabb kihívásoktól, mert annyira tart attól, hogy csalódni fognak benne. Bennem is megvan ez a félsz. Pedig érzem, hogy szeretnek és végre értékelik a munkámat és azt, aki én vagyok. Hogy éppen azért dolgoznak velem, mert olyan vagyok, amilyen. De többféle fronton is értek komoly csalódások és néha nehéz ezeket magunk mögött hagyni, hogy úgy mondjam, túllépni a saját árnyékunkon.. De újra meg újra bebizonyosodik, hogy az élet megy tovább. Nem áll meg a változás. Haladni kell az események alakulásával és ha sok időbe is telik, de alkalmazkodni kell az új helyzetekhez, változtatni a terveken és amit már olyan sokszor emlegettem, hagyni elmenni, elengedni.. És soha fel nem adni a reményt és törekedni arra, hogy olyan helyzetekbe hozzam magamat, amikben tényleg jó érzés benne lenni. Ami passzol hozzám, ami igazán én vagyok. Legyen az a külsőm, a munkám, a hobbim, a lakásom.. Hiszem és vallom, hogy egy nő csak akkor válhat a család támaszává, ha úgy alapít családot, hogy önmagával rendben van és szilárd értékei vannak. És ha elért célokat, amikre vágyott és nincs benne túl sok, még teljesületlen vágy az élettel kapcsolatban. Én most abban az időszakban vagyok, hogy már a világra vagyok kíváncsi, emberekre, helyekre, élményekre. A nagy dolgokon, az erős befelé figyelésen, önmagam megtalálásán azt hiszem már túl vagyok. És úgy érzem, az évek múlásával az emberek is egyre jobban tisztelnek, a korom miatt. Néha elmerengek azon, hogy azokról a dolgokról, amit egyedülállóként szívesen csinálok vajon hogyan fogok esetleg lemondani azért, hogy több időm legyen egy másik emberre, vagy mert ő mást szeret és belefogok vele valami másba, mert szeretném ha együtt éreznénk jól magunkat és meg akarom érteni, hogy ő mit, miért szeret. Valahogy úgy érzem, hogy annak idején ezek nem lesznek kényszerek. Talán észre sem fogom venni az átmenetet. De remélem, hogy mindaz, amit megtanultam, amiben részt vettem, azáltal többé váltam, gazdagabbá és ez nem csak nekem jó, hanem egy másik embernek is többet adhatok. És az is jó érzéssel tölt el, hogy ha a megfelelő emberrel ismerkedem meg, akkor nem kell attól tartanom, hogy ő elmegy, nem kell őt féltenem és magamat. Mert boldogok leszünk, hogy végre megtaláltuk egymást.. Én soha többé nem akarok félni és bizonytalanságot érezni és aggódást és gyanakvást. Sokszor megtapasztaltam már ezeket az érzéseket és bőven elég volt belőle. Remélem, a fokozatosan előrehaladó érettségem és emberismeretem is segíteni fog ebben. Most már nagyon szorosan szorítom magamhoz a szívemet. Sok sebet szereztem, most már vigyázni akarok rá. Ki tudja, talán ilyen téren is jó idők várnak rám :) Egy mélyülő barátságra vágyom, közös élményekre, együtt nevetésekre, hosszú sétákra, finom rezdülésekre. Mindenféle szorongás és erőltetettség nélkül. Természetesen. Vessen rám bárki követ, én ragaszkodom ehhez :) Addig is gyűjtögetek tovább a kincsesládikómba, hogy később annál többet adhassak..