No, most aztán tényleg egy érdekes dologról mesélhetek Nektek! :)) Bizony, ahol végül is ma voltam, az nem volt más, mint a híres Mafilm Audio! Ugye rémlik még, hogy a filmek végén bemondják: "a szinkron, a Mafilm Audio Kft. stúdiójában készült.." Az épület maga hihetetlenül öreg, de nekem annál izgalmasabbnak tűnt így :) Ahogy beléptem, szembejött velem a tv2 hivatalos hangja! A Róna utcai bejárat után balra indultam, végig a folyosón, át a csengős ajtón, fel az 1. emeletre, ahol már várt a szinkronrendező: Csörögi István. Hipp-hopp, egy hangstúdió hangmérnöki szobájában találtam magam. Megismertem Istvánt, a szinkronrendezőt és a hangmérnökét, mindketten kedvesek voltak és látszott, hogy már öreg rókák a szakmában és mindent ismernek mind az emberi hangról, hangszínről, hogy ki mit tud kihozni a hangjából, no és hogy a műszerekkel mit lehet kihozni belőle. Sok-sok csúszka és képernyő vett körül. Egy üvegablakon át figyelték, mi történik a hangszigetelt stúdióban. Nem mondom, a film elég szörnyű volt, de érdekes volt, ahogy szinte félóráról-félórára érkeztek az újabb és újabb szereplők hangjai. Szinte mindenkinek csak néhány mondata volt, de mondhatom, ez sem volt kis munka. Hogy pont azzal az indulattal, érzéssel, az angol szöveggel egyszerre mondják fel a szövegüket. Egy-egy szavas mondatokat is újra meg újra felvettek. Istvánék leginkább mozifilmeket szinkronizálnak. Szóval aztán meséltek sok mindenről.. Hogyan is kell ezt csinálni. Mi mindenre kell odafigyelni, hogy nem elég egy kellemes hangszín, meg kell tanulni nagyon jól bánni is azzal a hanggal. És főként, hogy pillanatok alatt, mikor ott állnak egy-egy jelenetben, érezzék át a szereplő hangulatát, hogy most éppen retteg, vagy szomorú, vagy izgatott, vagy nagyon boldog. Hogy milyen például "egy nem részrehajló rendőrnő" hangja. Érdekes, nem?? Több mindenkit végighallgattunk. Egyébként legfőképp színészekkel dolgoznak. Szóval sok híres magyar színészt ismernek - úgy is, mint embert. Róluk is meséltek, a velük való munkáról. Vagy arról, hogy évek, évtizedek alatt egy jól ismert magyar hang hogyan fakul ki. Mármint szó szerint, az öregedéssel. Végül sor került arra is, hogy én mentem be a stúdióba. Nagyon izgatott voltam! :) Mondanom sem kell, ezt a fiúk a hangszínemen is azonnal észrevették. Azt mondták, a hang is csinál olyat, mint az arc, mikor fényképhez készülődünk és egy kicsit, hát... affektálunk hozzá :) Utána próbáltam természetesebb lenni. Nagyon fontos egy szinkronhangnál, hogy milyen az elektromos hangja. Mert a beszédhang az egészen más ám. Ahogy mi halljuk magunkat. Közben meg is ismerkedtem egy híres magyar hanggal (bevallom, a nevét nem kérdeztem meg, egy szakállas öregúr volt), aki mikor beköszönt a stúdióba, akkor semmi. És amikor elkezdett a mikrofonba beszélni, akkor meg azonnal felismertem! Szóval aztán felolvastam egy részt egy újságból. Visszahallgattuk és meglepetésemre magas hangon beszéltem, pedig én nem is érzékeltem. Kérték, hogy vigyem lejjebb a hangomat. Nekem olyan volt, mintha szigorú lennék, de visszahallgatva úgy volt kellemes, úgy volt olyan, mint az általuk hallott természetes hangom. Nagyon érdekes volt! Azon mondjuk elgondolkodtam, hogy én a mozifilmek kb. 1%-ához adnám a hangom, olyan sok pocsék van köztük, ami az én mércémet ugye nem üti meg :( Ami még szintén új tapasztalás volt, akárcsak a portréfotózásnál a műteremben, hogy nem tudom a helyszínen sehol és sehogy kontrollálni magam. Amikor Nórival énekeltünk, akkor is ez volt a furcsa. Hogy aggódom, hogy minden rendben van-e, de nem tudok megbizonyosodni róla. Csak adnom kell magam és szerepelni, ahogy vagyok... Közben el is telt az idő, lassan elköszöntem, annyi újdonságot tudtam meg, igazán nagy élmény volt ez az egész! Kifelé menet még összefutottam néhány Barátok Közt szereplővel is. És a legjobb, hogy a stúdióban mondták, hogy jöjjek máskor is ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése