Jómagam ma utoljára tettem egy sétát a csendes belvárosban, az év végi szünet utolsó pihenő napjain.. Érződik még, hogy egy időre megállt most kicsit az élet. Az emberek ráérősen andalognak az égősorokkal gazdagon kivilágított utcákon. Nekem nagyon jól esett ez az elmúlt 2 hét. Teljesen kiszakadtam a rohanó életből, az állandó kötelességekből. Átálltam lazító üzemmódra :) Kikapcsoltam az agyam és csak a családdal, a feltöltődéssel és az alvással foglalkoztam :) Nagyon jó volt otthon lenni! Sokat beszélgettünk, jókat ettünk-ittunk. A múlt héten még hatalmas hó is esett :D Szóval Orfűn még egy kicsit szánkóztunk és hócsatáztunk is a végére :) Csodálatos volt a hóval befedett táj. Főként a ragyogó téli napsütésben. Igazi meseországgá változott minden :)
De itthon lenni is jó volt. Főleg a sok alvás, az nagyon jól esett. Hogy nem kell futni sehova, mindenre ráérünk. Meg a jó filmek :) Láttam pl. a Szív bajnokait és a Boldogság útján-t is, mindkettő remek film volt! Sandra Bullock igazán méltán kapott Oscar-t a játékáért (Szív bajnokai)! Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Kicsit tartok attól, milyen lesz a visszarázódás a munkás hétköznapokba :) Nekem ez az elmúlt 2 hét a béke szigete volt. Talán soha ilyen jól nem esett még az év végi pihenés. És ráadásul új évet is kezdtünk közben. Ma már nem tulajdonítok ennek akkora jelentőséget, de mégis jó érzés, hogy valami lezártunk és aztán újat kezdtünk. Nekem ez mindig löketet ad a terveimhez. Például végre beiratkoztam egy boogie-woogie tanfolyamra és kinéztem egy közeli konditeremben egy nagyon érdekes órát, a neve Dance Style Move. Latinos zene, táncok és mozgáskultúra tornával ötvözve. Nagyon tetszik, hogy szerves része a táncos izoláció is, avagy hogyan mozgassuk meg teljes egészében a váll, lapocka, hátizmainkat, csípőnket, lábunkat. Finoman, elegánsan, alaposan. Jövő héten megyek először, kíváncsi leszek rá :)
Ha nem lesz az a nagy hideg, gondolatban edzem már magam arra, hogy újra belevágjak a futásba. Most azzal motiválom magam, hogy megpróbálok beszerezni néhány igazi futós ruhadarabot. Érdekes, hogy éppen most vágyom a legjobban a szabadban futásra, amikor a leghidegebb van :) Az évek múlásával egyébként egyre jobban vágyom ki mindig a friss levegőre. Elvesztegetett napnak érzem, amikor nem töltöttem kint egy kis időt..
Azért is hálás vagyok, hogy a sok fájdalmas tapasztalat után úgy tűnik egyre könnyebben élem meg érzelmileg a válságokat is és könnyebben támogatok másokat - józanabb tanácsokkal, nem érzelmektől túlfűtve.. Az ember minél több eseten van túl, annál jobban tudatosodik benne, hogy valahogyan, de mindent túlél, hogy az élet mindig megy tovább és felesleges bárminek is túl nagy feneket keríteni. Mert minden elmúlik egyszer.. Minden szűnik, nyugszik, csillapodik, változik.. Valóban igaz, hogy ami nem öl meg, az megerősít. És egyre inkább immunissá tesz. Minél többször jön szembe egy hasonló helyzet - szívügyek, anyagiak, önértékelés, család, stb.- annál edzettebbek leszünk megküzdeni vele és annál biztosabbak vagyunk a végkimenetelben. Eközben nagyon fontos stabilan állni a saját önértékelésünkben. Rájöttem, hogy nagyon fontos, hogy a külső tényezők megmaradjanak külsőnek és ne magunkat okoljuk dolgokért, ne önmagunkat marcangoljuk, ne a személyiségünk szenvedjen csorbát. Sírjunk, gyászoljunk, bosszankodjuk, haragudjunk.. ha kell. De ez ne a saját magunkkal való kapcsolatunk rovására menjen. Lássuk meg, hogy olyan nincs, hogy egy helyzet valahogyan el ne múlna, meg nem- vagy fel nem oldódna. Nagyon fontos a mi hozzáállásunk! Amit már meséltem, az "aludjunk rá egyet". 1 nap alatt az adott helyzet valószínűleg semmit nem változik és mi másnap mégis másként látjuk. Kisírtuk, kibeszéltük magunkat és készek vagyunk elfogadni, szembenézni vele. Talán már nem is látjuk annyira tragikusnak az egészet. Pedig semmi nem változott, csak a hozzáállásunk! Ez nekem mindig egy jó emlékeztető..
Tényleg úgy érzem, hogy most feltöltődve, kipihenve kezdek bele az évbe és várom, hogy mit is tartogat nekem 2015 :)
Most, hogy újra foglalkozom egy kicsit a testem nevelésével a kondi terem, a főként latinos mozgású tornaóra és a boogie-woogie órák által, csak nőttön-nő bennem a csodálat, hogy mi mindent ki lehet hozni az emberi testből. Egy valóságos csoda a testünk! Milyen jó lenne, ha mindenkinek lenne rá ideje és módja, hogy fejlessze, képezze, tanítsa, erősítse! Lenyűgöznek a nagyívű dolgok is, a férfiak hatalmasra edzett izmai, a nyers erő, vagy az óriási súlyok, amiket képesek megemelni, de talán a finom, nüansznyi dolgok nekem még érdekesebbek. Emiatt kifejezetten örülök az izolációs gyakorlatoknak. Olyan fajta tudatosságot kell most belenevelnem magamba, ami kihat már nem csak a végtagjaimra, az izmaimra, de az izületeimre, minden apró porcikámra. Hihetetlen, micsoda agymunka kell ahhoz, hogy akár egyetlen gyakorlatsort legalább fele olyan jól megcsináljak, ahogy a tanár mutatja. Tudom, hogy neki is évek hosszú munkájába és sok-sok kitartó gyakorlásba telt, mire így kidolgozott egy-egy mozdulatot és az is lenyűgöz, hogy az egyes táncok mozgásstílusa, stílusjegyei hogyan deklarálódtak ilyen pontosan az elmúlt évtizedek alatt. Hogy pl. a szamba whisk lépését (az életben nem fogom pontosan megtanulni) mennyire porcikáról-porcikára kidolgozták és a világon mindenhol ugyanúgy tanítják és a profik a világ minden táján pontosan, tökéletesen ugyanazt táncolják. Persze igazából lehangol, hogy hiába is erőlködöm, még sok minden nem megy :) Teljesen olyan, mint az agyunknál. A testünket is tanítani kell, méghozzá fokozatosan. Minthogy az összeadással-kivonással kezdjük, aztán jön a szorzótábla, aztán az egyenletek, ugyanúgy a felnőtt testet, ami nem tanulta gyerekkorától a finom mozgáskoordinációt és testtudatot, a legalapvetőbb mozdulatokra is tanítani kell, ami nem olyan mint a megszokott (fordulás, lábmunka, kézmozdulatok, stb) És még az is ott van, hogy minden ember más. Teljesen más az alapvető mozgásvilága is. Meg az, hogy a teste mennyit enged, hogy hol vannak a határai. Én még pl. ott is folyamatosan problémát érzek, hogy képes legyek egyszerre a lábammal és a karjaimmal eltérő irányú, de összehangolt mozdulatokat tenni. Tehát hogy pl. a bal lábam elindul, a jobb kezem megmozdul és így épp eltérő irányban kell mozgatnom őket, de úgy hogy egy ponton összeérjen ez a mozgás és ebben a mozdulatban természetesen legyen egy ritmus. Mert hogy ugye zene is van :) Meg ha táncol az ember, még egy partner is, aki folyamatosan akar tőlem valamit, és jelez, mert vezetni szeretne valamerre.. Igen, a mozgásra az agyunkat legalább annyira tanítani kell, mint amennyire a testünket! Egy-egy táncóra után nem is fizikailag vagyok kimerülve sokszor, hanem szellemileg. Szinte hallom, ahogy nyekeregnek a fogaskerekek :)
