Amikor szinte elfog a szorongás, hogy mennyi de mennyi minden érdekel, mennyi mindent akarok még tudni, olvasni, látni, hallani, hallgatni, szagolni, tapintani, akkor olyan jó belegondolni és megnyugtató a tudat, hogy (remélhetőleg) még ott van rá az életem hátralevő nagyobbik része :) Mikor irigyen nézek az idősebbekre, akik sok mindenben jártasak, sok mindent már hallgattak, olvastak, láttak, akkor megnyugtatom magam, hogy csak azért mert már többet éltek ebből a csodálatos ÉLETBŐL <3

És ha már élet.. Mostanra úgy érzem, hogy talán egy kézen meg lehet számolni mik az igazán komoly dolgok az életben. Például egy súlyos betegség vagy egy haláleset.. Minden más csak közepes szintű! Semmi egyebet nem szabad túl komolyan venni. Hagyni kell az életet menni, haladni..