Rohannak a hetek és a hónapok, az élet meg nem áll és változik :)
Hétfőtől munkahelyet váltok, de ez a változás most simábban megy, mint korábban, hisz már ismertem egy ideje a jelenlegi munkaadómat, munkakapcsolat volt közöttünk. Szükséges lett újra a továbblépés, bár a jelenlegi helyemet és munkakörömet és a csapatot is szerettem, a munkaköröm bizonytalanná vált és mivel egy remek lehetőség jött szembe, úgy döntöttem, most kell váltani! Néha gondolkodom is azon, akik hosszú évekig vannak egy helyen (ahonnan azért lenne mit, hova fejlődni..) hogy nem vágynak-e többre egy idő után, mind munkában, kihívásokban, esetleg anyagiakban. Én állandóan gondolkodom, hogy lehetne előrébb haladni és váltok is, ha kell, ha van jobb lehetőség. Persze, ha maga a munkahely is képes ilyen lehetőségeket megadni és van továbbjutási, fejlődési lehetőség, akkor legalább helyet nem kell váltani :) De én nem bánom, hogy ennyi sokféle főnököt, kollégát, szervezeti struktúrát megismertem már. Hisz a kapcsolati tőkének nagy értéke van, ahogy a jelenlegi esetem is mutatja :)
Ez az új munkahely magával hozzá, hogy nincs mese, meg kell szereznem a jogsit. Úgyhogy nagy reményekkel vetem bele magam a vezetésbe és a pesti forgalom rejtelmeibe. Most jobban hiszek magamban, mint korábban, hogy megugrom ezt a lécet és végre munka kapcsán lesz is mit vezetni :) Szóval a rutint is könnyebben meg tudom majd szerezni, mert napi szinten vezetnem kell majd.. Aztán a nyár végi esküvő, ami magával hozza, hogy újra költözni kell.. Úgyhogy izgalmas negyedév elé nézek megint.. Mikor régen kérdezték az állásinterjúkon, hogy mit szeretnék 5 év múlva, hol látom magam - ma már annyira nem lehet ennyire előretervezni, olyan gyorsan változnak a körülmények. Örülök, ha egy félév úgy alakul, ahogy terveztem.. Erről jut eszembe, hogy most, hogy otthon voltam múlt hétvégén, édesapámmal beszélgettünk, ők hogyan élték meg a rendszerváltást, mit láttak - nagyon érdekes volt, még sosem hallottam erről ilyen hitelesen. Hogy egy rendszert nem lehet csak úgy leváltani, megváltoztatni.. A vezetőket, az emberek gondolkodását, egy ország berendezkedését.. Hogy a nagy kapitalista álmodozás, majd az abból való ébredés és csalódás után hogyan vágyták vissza az emberek a kommunista létet, hogy szavaztak újra a régi kormányra és hogy szembesültek vele mégis, hogy a rendszer most már örökre megváltozott. Hogy nem lehet többé visszahozni, ami elmúlt..
A költözéssel együtt jön, hogy szeretnék a lehető legkevesebb cuccal költözni, így megint eladok bizonyos dolgokat, hogy ne kelljen azokkal sem foglalkozni. Hátha lesznek az új helyen, vagy veszek másokat. Ez is egy lehetőség a fejlődésre.
Az embert körülvevő tárgyak, eszközök is mutatják átvitt értelemben "hol tart" valaki. Apu otthon is elképesztő ügyesen üzletel használt bútorokkal. Most, hogy végre én is voltam vele Görcsönyben - ahol néhány család foglalkozik német használt bútorok, hagyatékok behozatalával - újra beleszerettem a baranyai tájba. Csodás repceföldeken és erdőkön, tüneményes, takaros településeken vezetett át az utunk.. Talán ez lenne nekem egy következő nagy lépés, valahogyan megoldani, hogy kiköltözzek a lakótelepről. Nem is kell messzire, hisz a közelünkben is csodás zöldövezet van. Bár a mostani albérleti árak mellett még nem is tudom, mit fogok tudni kifizetni, úgy elszabadultak az árak.. De egyelőre nem aggodalmaskodom előre :)
Inkább készülünk az esküvőre, én is keresgélek magamnak ruhát, kiegészítőket, sminkest, fodrászt. Elég kellemes elfoglaltság :) Az a lényeg, hogy a legfőbb dolgok már le vannak szervezve. Kicsit ez az esküvő nekem szimbolikus jelentőségű, sok mindenben segít nekem is lezárni más dolgokat, elfogadni, ami elmúlik, ami megváltozott és tervezni tovább előre. Meghozni újabb fontos döntéseket és újra meg újra látni, hogy az ember leginkább magára számíthat. És nagyon fontos, hogy önmagával rendben legyen és főként önmagában legyen erős és kiegyensúlyozott.. Most leírom ide, amit olvastam a Nők Lapjában múltkor. József Attilával szakított így élete nagy szerelme, annyi minden benne van ebben a pár sorban:
"Még sokkal nagyobb gyerek vagy, mint én.. Nem tudsz nevelni, vezetni, nem bízok az ítéletedben, nem érezlek okosabbnak magamnál, hogy a támaszom lehetnél, csak sokkal-sokkal jobbnak, emberebbnek, tisztábbnak, igazabbnak, és ezért nagyon szégyenlem magam előtted! Bocsáss meg nekem Attilkám!"
És akkor legyen még itt néhány velős gondolat ebből a számból:
".. A kapcsolatban ugyanis nemcsak a kölcsönös pszichológiai gondoskodás, egyensúlyban tartás, hanem az indulatok, az agresszió "megengedése" is fontos. Az tud velem lenni, aki elviseli az agressziómat, illetve akiét én is el tudom viselni. És hát mi másnak nevezehetném valaki agressziójának az elviselését, mint szeretetnek? Ahhoz, hogy a másik fölfogja, hordozza, lesimítsa, vagy éppen visszautasítsa az agressziót, vagy akárhogy is bánjon vele, szeretet kell.. -Érettebb működésre vall párkapcsolatban élni, mint odébbállni, ha valami nem tetszik, vagy eleve "tisztes" távolságban tartani a partnert - véli Bokor László. - Nem tartozik bele hosszú távon a felnőtt hétköznapokba, hogy érett emberek randizgassanak... Általában sok gyötrődés és sorozatos csalódások következménye, hogy valaki egy "egyszemélyes" csoportban találja meg a stabilitását. A világ jelenleg afelé megy, hogy egyre kevesebb gyötrődéssel lehet ezt az életmódot kialakítani"
És végül még egy remek vers a lapból, a Költészet Napja alkalmából:
Szabó T. Anna
Szilánk
Írj olyat, amit te magad sem értesz.
Mint amikor a körmöd beszakad.
Sziszegj. Harapj. Vagy haragudj. De kérdezz.
Ne hagyd magad.
Írj olyat, amit más ért, de te nem.
Seperj szilánkot, szedd össze a port.
Hidd el, hogy akad ebben értelem.
Sikál. Sikolt.
Nem akarhatod megúszni kevéssel.
Írd le, ahogy a kezed vezeti.
Befelé ég, de izzik csak, nem ég el.
Engedj neki.
Csak olyat írj le, ami szúr és meglep.
Csak azt, amihez nincs erőd, se kedved.
Még azt akartam leírni ma, amiről már korábban is merengtem, hogy
az egyedülálló élet, létezés értelmét a teljesítményben, a teljesítményünk fokozásában lehet megtalálni. Annak állandó, folyamatos növelésében. Legyen az belső tulajdonság, valamilyen szakértelem, nyelvtanulás, hobbi, munka. Az egyedülálló megtanulja ezt és nem fogja elhagyni magát egy kapcsolatban sem, sem értelmileg, sem teljesítményben és nem fog ráakaszkodni a másikra. Azért sem, mert a másiknak is hagy elegendő teret és szabadságot az önkifejezésre. Mert maga is vágyik erre bizonyos mértékben. Én nem vágyom szimbiózisra, állandó együttlétre, folyamatos kontrollra. Hagynám a másikat is a maga individumának létezésében, fejlődésében. Ezt, ezt az igényt pedig talán csak azok a párok érthetik meg igazán, akik nem kötötték túl fiatalon össze az életüket..
