Néhány napja tűnődöm egy dolgon.. Egy kedves ismerősöm (fiú) mesélte, hogy elindult valami köztük egy bizonyos lánnyal. Társaságban történt, többször is találkoztak már, ő eleinte fel sem figyelt erre a lányra. A lány is viszonylag félénk volt, de végül mégis inkább ő kezdeményezett. A fiú is csendesebb fajta, de jóvágású fiatal srác. A lány kedves, de elég hétköznapi. Sem nem magasabb, elegánsabb termet, sem nem különösebben szép arcú, olyan kis egyetemista kinézetű vidéki lány. Viszont kedves, értelmes teremtés. Természetükben hasonlóak és én is úgy gondolom, hogy összeillenek. Kérdeztem a fiút, hogy volt-e valami elképzelése, milyen lányok tetszenek neki. Ő erre azt mondta, hogy semmilyen konkrét elképzelése nem volt. Ahogy jön, aki jön, az jön.. Hát itt akadtam én el.. Szóval elhiszem, hogy az egyéniség, az fontos, sőt talán a legfontosabb. És akkor hirtelen úgy éreztem, hogy ennyire ne számítana, hogy adok-e magamra, hogy vigyázok az alakomra, hogy igyekszem szépen öltözni, sminkelni magam? Jobb lenne, ha mindezt hagynám a csodába?? Egy másik lány ismerősöm is úgy tűnik, ismerkedni kezdett egy fiúval. Látszik, hogy az alakjára nem figyel, ugyan helyes a pofija, de semmi frizura, soha egy csepp smink, csak farmer, póló és tudjátok az a norvég, kötött sapka. Egyszóval semmi nőiességet nem látok benne. Meginogtam.. Ennyire nem kéne foglalkoznom magammal? De akkor.. Akkor nem én lennék, én. Hozzám, hozzám tartozik mindaz, amiről írtam. Nem viszem túlzásba, de igyekszem ápolt, csinos és elegáns lenni. Tetszenek a természetes, natúr lányok is, de nekem az.. szóval kevés. És akkor rájöttem a titok nyitjára! Nem, nekem nem olyan férfi kell, akinek minden mindegy. Igenis számítson neki, hogy egy nő milyen. Hogy épp azt a stílust szeresse, amit én is szeretek magamon. Igen, hogy kifejezetten ez tetsszen neki! Mert ha nem.. Ha nem, akkor sokkal könnyebben tetszik meg neki akárki más..