Szerda reggel is jót aludtunk, kicsit későn keltünk, de én már estefelé sem éreztem jól magam. Sokat fájt a fejem is. Anyu hozott egy csésze gyógyteát, hátha segít.. Ezután alig telt bele 10 perc, sajnos az allergia tünetei kezdtek jelentkezni rajtam. Kapkodva vettem a levegőt, viszketni kezdtem mindenhol, bepirosodott az arcom, bedagadt a szemem, kiütéseim lettek egy bő negyed óra leforgása alatt. De ami a legjobban aggasztott, az az volt, hogy a torkom is elkezdett bedagadni. Ez a legveszélyesebb. Ha kapok egy gégeödémát, akkor perceim vannak csak hátra. Hiába ittam calcium-ot, egyre erősödtek a tünetek, tudtam, hogy ebből megint kórház lesz. Anyu hívta a mentőket, akik ígérték, hogy nagyon sietnek. Készülődni kezdtünk, igyekeztem összeszedni magam, átöltözni. És ekkor valami olyan történt, amire senki nem számított! Kisvártatva erős hangokat kezdtünk hallani fentről. Apu kint volt az udvaron és látta, amint egy helikopter közeledik. De egyikünk sem gondolta, hogy ez bizony értem jön! Csak amikor már közeledtek az udvarunkhoz, akkor eszméltünk fel! Szóval a helikopter nagy robajjal, leereszkedett az udvarunk mögötti tisztásra. El tudjátok képzelni, mit éreztem?! Alig tudtam felfogni, hogy ez most tényleg velem történik! Kimentünk hát az udvarra, már jöttek elénk a mentősök. Kiderült, hogy senki nem jöhet velem sajnos.
Beszálltunk a helikopterbe, eddigre már elég rosszul voltam, úgyhogy azonnal betettek egy branült a jobb kézfejembe és már is kaptam az ilyenkor szokásos koktélt. Igaz, ők nem infúzióban csepegtették, hanem a tűn keresztül, injekcióval egyiket a másik után nyomták belém. Forróság öntött el a hirtelen kapott nagy dózistól és azonnal bágyasztó álmosság lett úrrá rajtam. Szinte alig voltam magamnál. Ekkor a család még velünk volt, a helikopter nyitott ajtajában figyelték az eseményeket. Én kinézve csak annyit láttam, hogy a falu apraja-nagyja odasereglett a nagy eseményre és a távolból figyeltek bennünket :) Még egy rendőrautó is megjelent. A mentősök azt mondták, azért jöttek helikopterrel, mert ez a leggyorsabb. Szóval lassan ideje volt, hogy induljunk. A fejemre adtak egy zajvédőt (mint egy hangszigetelt nagy fejhallgató), elköszöntünk a családtól, a rotorok újra beindultak és kisvártatva a levegőbe emelkedtünk. Még mindig alig hittem el, hogy mindez valóság. Hamarosan már csak apró házakat láttam a magasból és a Mecsek csupasz fáit. Percek alatt már Pécs felett jártunk. Emlékszem, hogy végig próbáltam beazonosítani, hol járunk, melyik rész felett, de nagyon nehezen fogott az agyam, de még így is élveztem a dolgot, nagyon :) A lefelé, spirális kanyarodás viszont azért félelmetes volt, ahogy bedőlt oldalra a helikopter. Lassan leereszkedtünk a Honvéd kórház udvarára, ahol már várt a mentőkocsi. Elbúcsúztam a kedves, helikopteres mentősöktől. A mentőkocsi a Megyei Kórház sürgősségi osztályára vitt. Ott még vártam egy darabig, ahol aztán újra megvizsgáltak. A vérnyomásom nagyon leesett, 70/50-re. Alig voltam magamnál. Ágyra fektettek, vérnyomást, EKG-t mértek, vért vettek és betettek infúzióban egy sóoldatot, hogy kicsit rendeződjön a vérnyomásom. Kitoltak és lefolyt az 1. infúzió. Eztán kaptam egy másik oldatot még. Betoltak a fektetőbe, ahol már el is aludtam. Eztán éreztem, hogy kezdek végre magamhoz térni és kitisztulni. Igaz, eddigre már majdnem délután 4 óra volt és aznap még nem ettem, nem ittam. Eddigre anyáék is megjöttek. Végre ettem-ittam és éreztem, hogy rendbe jöttem. El is engedtek. Mondhatom, végig nagyon figyelmesen, kedvesen, odafigyeléssel bántak velem, a kórház szép, tiszta, modern volt. Tényleg kellemes volt emiatt a kórházi ottlét. Ráadásul az épp ügyletes doktornő belgyógyász volt, aki nem akarta ennyiben hagyni a dolgot. Mondtam, hogy már sokszor kivizsgáltak ezek miatt a rohamok miatt, de nem tudtak igazán megoldást találni. Ő elhatározta, hogy szeretne maga is utánajárni, mi lehet a baj. Ezért jövő hét péntekre behívott magához az összes, eddig kapott leletemmel, orvosi papírokkal. Jól esett a figyelmessége. Végre egy lelkiismeretes orvos! Szóval jövő héten újra hazajövök, megint nekiállok rájönni a titokra..Miután a tűt kivették, szinte nyoma sem maradt, pedig máskor szinte mindig elszúrják a vénámat a kézfejemen és bekékül. Ez is a személyzetet dicséri! Azon csodálkoztam, hogy ezen a pici kis lyukon keresztül került belém mindaz, amitől az egész testem jobban lett.. Mikor hazajöttünk, még újra aludtam egy nagyot. Még ma reggel is későn keltem :) De mára már egészen jól érzem magam! Komolyan, mintha megkönnyebbültem volna valamitől.. A sokféle oldattól meg olyan jól éreztem már bent is magam, szinte feltöltődik az ember, olyan hidratáltnak érzi magát, még a bőröm is kisimult, szebb lett. Hát így alakult a szerdai napom, életem első repülése, mentőhelikopterrel, Pécs és Orfű között :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése