Amikor szembekerülünk a szüleink házassági problémáival, az kemény dió! Mit tegyünk?! Könnyen elkezdhetünk próbálkozni a megoldással, hisz mégiscsak a szüleink és mi már sok modern ismerettel, eszmével fel vagyunk vértezve. Agyalunk, elmélkedünk, próbálkozunk, magyarázunk, érvelünk, kudarcot vallunk, újragondoljuk, üzenetet írunk, kérlelünk, közéjük állunk és álmatlanul forgolódunk. Miért nem megy?! Talán mert elfelejtettük, hogy ők mikor is kezdték. Amikor előkerülnek a megsárgult fényképek.. Nem, nem akkor, mikor mi a problémákat felfedeztük. Hanem azelőtt, mielőtt mi világra jöttünk, amikor még nem léteztünk, nem láttuk, nem ismertük őket, mint egyedülállót, mint udvarlót, ifjú házast, ifjú apát és ifjú anyát. 20-30-40 éve. Egy másik érában, másik nevelésben, értékrendben.. Nem láthatjuk őket tisztán, mert nem ismerjük őket egészen / talán sosem fogjuk.. /, csak a végeredményt látjuk. Nem voltunk ott az igazán fontos pillanatoknál, amik egy életre meghatározzák az egymással való bánásmódot.. a problémákat, rossz berögződéseket nekik kell igazából látni, érzékelni, felvetni, megbeszélni, megjavítani. Gyerekként nem szabad a vállunkra venni ezt a terhet. Még a tanácsadás maga is inkább kínos lehet, mint hatásos.. Minden házasságban vannak folyamatosan megoldásra váró feladatok.. Azt hiszem a legjobb, ha a saját házasságunknak igyekszünk jó alapokat adni és jó viselkedési mintákhoz szokni..