Csak néhány szóban egy kis érdekesség.. Többször volt már így és most is érzem, hogy néha, mikor az emberrel történik valami, tudjátok, valami nagy dolog, valami különleges, megrázó vagy egyszerűen csak hihetetlen, hogy azt ugye el kell mesélni a barátoknak, meg kell osztani, ki kell adni magamból. És van olyan, hogy furcsa módon annak vágyom elmesélni, akit csak most ismertem meg, néhányszor beszélgettünk. Viszont nagyon-nagyon egymásra találtunk. De akkor is olyan érdekes, hogy rögtön arra gondolok, hogy ezt most Juditnak akarom elmesélni. Mert ő pontosan meg fogja érteni. Tudni fogja, hogy mit érzek. Hogy nem a régi barátokhoz fordulok, akik állítólag ismernek engem jól, hanem a legeslegújabbhoz. És ösztönből. Hogy valakire így rá lehet találni, hogy rögtön a legmélyebb érzéseim vágyom megosztani vele. Mert többet megért belőlük, mint aki évek óta ismer. Olyan különleges dolog ez.. De tényleg már jártam így, hogy a néhány napja szerzett baráttal vágytam a leginkább megosztani valamit..És arra is minduntalan rájövök, hogy nem feltétlenül az fog megérteni téged, aki közel áll hozzád, aki jól ismer. A család, a barátok. Hanem az, aki keresztülment már ugyanazon, vagy hasonló helyzeten, amin éppen te. Néha megdöbbenek, hogy a barátok mennyire nem úgy reagálnak, ahogy várom. Mintha nem is ismernének. És aztán kiderül valakiről, aki nem áll hozzám közel, hogy mégis félszavakból megért és éppen úgy reagál, amit én is érzek. Egész egyszerűen azért, mert ő is keresztülment azon, amin én. Szóval bizonyos dolgokat azzal a legjobb megosztani, megbeszélni, aki pontosan tudja miről beszélek..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése