Mind az ügyvezetőnk, akinek sokféle ügyét intézem, mind a projektmenedzserem férfi. Sokat levelezünk házon belül, hogy mindennek legyen írásos nyoma. Egyszerűen, tőmondatokban. Csak a lényegre koncentrálva. Bár nyilván az is számít, hogy ők sokszor telefonról, tabletről írnak, mert ott még rövidebb az ember. De a lényeg, hogy bár mindig kedvesek és tiszteletteljesek, sosem ragozzák túl a dolgokat. Ezt a férfiak egy nagy erényének tartom. Ezt a sallangmentes kommunikációt. Mert ezzel arra bírnak rá, hogy én is hasonlóan lényegretörő legyek. Igaz, van hogy átesnek a ló túloldalára és már-már kevés, vagy nem elegendő az információtartalom, de akkor visszakérdezek. Röviden és egyszerűen. Sosincsenek jelzők, szmájlik és egyéb flancolások. Egyszerű kérdések, kijelentések és külön bekezdések vannak. Nemrég visszaolvastam egy-két régi, több éves levelemet. Ma már meghökkenek azon, hogy mennyire túlcifráztam sokszor dolgokat. Nem is az, hogy az ember mindig tőmondatokban beszéljen, de egyáltalán a mondanivalómat valahogy annyira túlbonyolítottam, méghozzá néha úgy, amiről így utólag érzem, hogy ordít róla, hogy csak próbálom szépíteni a valóságot, a valós érzéseimet, a valós helyzetet, hogy csak kerekítem a sarkokat. Kicsit olyan negédesnek tűnik az egész.. Nekem meg ez az egyik nagy gyengeségem. De ma már inkább a tapintatos őszinteségre törekszem. Nyíltságra, egyenességre, konkrét fogalmazásra. Persze más és van olyan, amikor az ember bővebben mesél, de ott is lehet érezni, mi az ami már túl sok. Ami már egyszerűen nem szükséges a mondanivaló jobb megértéshez, inkább csak női érzelgősködés vagy éppen fanyalgás.. A kevesebb sokszor ez esetben is több..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése