Tegnap összeszedtem magam és átutaztam a városon, hogy kimenjek az Ikeába. Tervezetten mentem ki, semmi impulzív vásárolgatás. Átlagos hétköznap volt, sok családos bizonyára itt ütötte el az időt, mivel még a kávézó és étterem részeken is rengetegen voltak. Az Ikea köztudottan családcentrikus hely. A vásárlás mellett ott a hatalmas bemutató terem, vagy inkább emelet, millióféle olcsó apróság a piactéren és ahogy említettem, büfé, svéd bolt, étterem és játszóház is várja az áruházba betérőket. Ez így mind szépen is hangzik. No de mi volt a valóság. Lássuk egy gyerek szemével.
Egy gyereknek minden újdonság érdekes, különösképpen a nagy, játékos és színes dolgok. Beleveti hát magát a forgatagba. Az emeleten máris befogadhatatlan mennyiségű lakberendezési tárgy fogadja. Bevallom, még felnőttként is nyomasztó ez a mérhetetlen sok bútor és kiegészítő. Színek, formák mindenütt. Rengeteg a család, óriási a zsivaj, a kisebbek nyögdécselnek, a nagyobbakra nem győznek rászólni, hogy ne vegyen el ezt-azt, ne rongáljon meg semmit és különben is maradjon a közelben. A gyerekek köztudottan odavannak a színes apró holmikért, tehát jobb esetben kérlelik, rosszabb esetben követelőzni kezdenek az éppen kezükbe akadt tárgyakért. Az eltökélt szülők eleinte ellentmondást nem tűrően intik rendre csemetéiket, de a mászkálás közben egyre jobban kifáradnak és egyre inkább veszekedéssé fajulnak az ilyen magyarázkodások. És ez még csak az emelet. Mire leérnek a piactérre, már fogytán a türelmük, pedig még csak itt jön az igazi próba. Mert itt aztán végképp tele van minden áruval. Másképp egyébként nem is lehet a piactérre menni, csak az emeleti bemutatótermen keresztül, bár ott a szemfülesebbek le tudják rövidíteni az utat - mielőtt végképp mindenfélét összevásárolnak, de legalább is megjön a kedvük olyan dolgokhoz, amiknek azelőtt a létezéséről sem tudtak, nem hogy vágytak volna rájuk. Én a lerövidítés mellett döntöttem és célirányosan haladtam a piactér felé. De itt is elég sok energiámba telt megtalálni, amit kerestem. Itt a kicsik már hisztibe kezdenek, egyre gyakoribb a sírás, a követelődző, fáradt, kimerült, türelmetlen gyerekek látványa. És akkor még nem is beszéltem a hangos zenéről. Én konkrétan ideges lettem ettől az egésztől. Hát még egy kicsi gyerek! Mire a pénztárhoz értem, tetőzött a helyzet. A sorokban vigasztalhatatlan apróságokat láttam, akik a földön fetrengve akartak már kijutni végre. Nem is csodálom, hogy ennyire próbára tette a kis idegeiket ez a hangos zsivaj, zene és elképesztő mennyiségű színes tárgy, amiből valószínűleg semmit sem kaphattak meg, de legalább is nem azt, amit útközben megkívántak. Alig vártam, hogy végre én is kijussak..
Persze a pénztár után ott a büfé, amivel kicsit vigasztalni lehet a gyerkőcöket egy-egy egészségtelen cukros fánkkal vagy fagyival. De itt is sorban kell állni és a gyerek tovább hisztizik. Már nem is akar fagyit. Vagy mégis. Vagy mégsem.
Megfogadtam, hogy az ilyen irányú bevásárlásaimat, ha családos leszek, mindenképpen egyedül végzem majd. Nem csak magam miatt, de én nem akarom a gyerekemet kitenni ilyesminek :(((
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése