- Azért az tagadhatatlan, hogy a saját személyiségükből rengeteget belevisznek a figurákba. 

- Még szép, mi másból építkeznénk, ha nem magunkból? Remek hármas a miénk: Richard (Linklater rendező – a szerk.), Ethan és én. Úgy évente egyszer összefutunk Londonban, New Yorkban vagy éppen Párizsban. És akkor nagyokat beszélgetünk, ötletelünk, hülyéskedünk. A köztes időkben skype-on, e-mailen, mobilon tartjuk a kapcsolatot. Tulajdonképpen a közönség nem várt tőlünk folytatást, önszorgalomból csináljuk. Rettenetesen élvezzük egymás poénjait, szómenését, szellemességét.

- Nyílván ön viszi a prímet ebben, akárcsak a filmben.

- Rengeteget vitatkozunk, olykor veszekszünk is. Általában mindig én nyerek. Már gyerekkoromban megkaptam, hogy verbális terror alatt tartom a játszótársaimat. A Before...mozik sármja szerintem a kommunikáció, az összmunka, az egy húron pendülés. A való életben soha nem vágnék olyan mondatokat a férjem fejéhez, mint amilyenekkel némi teátrális hatáskeltéssel a filmben élek. Mégis azt mondhatom, hogy a lényegem, a világlátásom nagyon markánsan megjelenik benne. És ezzel Ethan is így van.

- A nőkép, amely rendre kirajzolódik a szerepeiből, az álnaiv szőkeségbe csomagolt harcos feminista, aki túlkomplikálja az életet az intellektuális fecsegésével.

- Holott a direkt beszéd és az egyenes közlés híve vagyok. Néha persze rájátszom magamra. Olykor túlzásba viszem az érzelmek feszegetését, hogy aztán kirobbanjon a botrány. Egy fő ellenségem van: a langymeleg unalom, legyen szó filmekről, párkapcsolatról, bármiről. Az ingerszegény helyzetek alkalmatlanok arra, hogy bármit kihozzunk belőlük. Nekem amúgy is kell a feszültség, a pörgés, a nyüzsgés, az ütközések, különben elalszom.

/http://www.lafemme.hu/emberek/2013_03_06/a_verbalis_terrorista/