A táncban alapvető illem, hogy a férfi kéri fel a hölgyet. Odamegy hozzá, köszön vagy akár bemutatkozik és megkérdezi, hogy szabad-e egy táncra. Ha igen, bevezeti a hölgyet a parkettre egy általa (a férfi által) alkalmasnak talált helyre, tánc közben is végig az ő dolga figyelni a partnerére is, a környezetre is, hogy a partnere is jól érezze magát ill, hogy nehogy nekimenjenek másnak, vagy valamilyen sérülést szenvedjenek. Ezután a hölgyet visszakíséri a helyére, vagy a táncparkett szélére.
Én ma már az átlagos férfiismerőseimhez is úgy viszonyulok, hogy meghagyom nekik a kezdeményezés jogát. Például társaságban, ha találkozunk, nem megyek oda hozzájuk, megvárom, amíg ők jönnek hozzám, köszönnek és beszélgetést kezdeményeznek. Arról pedig szó sem lehet, hogy egy kiszemelt férfira én ráakaszkodjak. Jelzéseket adhatok, de mindig megvárom, amíg ő lép valamit. Hagyom, hogy ő hívjon, ő írjon, ő keressen... Jobban hagyom, hogy ő döntsön dolgokban, kis dolgokban is. Mutassa merre, mikor, hogyan. Ha magától nem megy, akkor szóban is kifejezem, hogy rábízom magam, megkérdezem, hogy "te hogy szeretnéd".
A férfiak szeretik a kezükben érezni a vezetést, az irányítást, hogy nem kényszerítik őket dolgokra. És valójában egy nőnek is nagyon jó érzés, amikor finoman vezetik és a férfi megadja neki azt a kedvességet és udvariasságot, amit egy nőnek illik megadni. Van olyan helyzet, amikor abszolút tudatosan fogom vissza magam, hogy engedjem a férfit a maga szerepkörében érvényesülni. Úgy vettem észre, ha tiszteletben tartom ezen érzéseiket és vágyukat, nem haragszanak meg, sőt értékelik és inkább jobban tisztelnek érte. Mert egy férfinak is nagyon fontos, hogy tisztelni tudjon egy nőt, mert úgy viselkedik, hogy méltó legyen arra, hogy tiszteljék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése