Hát rájöttem végre a nagy titokra..

Mindig akkor keseredem el, amikor belemélyedek a múltbeli dolgokba..
És mindig akkor lelkesülök fel, mikor előre nézek a terveimre, a céljaimra - a jövőbe!!

Nem is értem, hogy miért van az, hogy nekem a múltból inkább a fájdalmasabb emlékek maradnak meg. Lehet, hogy mások egyszerűen többször, többet emlékeznek a múltbéli jóra és ettől jókedélyűbbek? Esetleg mások még nálam is jobban rágódnak a múlton és attól mindig keserűek? Ha meg előre nézek, persze, hogy nem tervezek semmi rosszat és szomorút, ott csak csupa boldogságot, szépet és jót látok - a vágyaim beteljesülését. No de már most is vannak olyan álmaim, amik valóra váltak. Aztán az ember valahogy mégis közömbössé válik az olyan dolgok iránt, amikre régen annyira vágyott de aztán azok beteljesültek. Valahogy ezek egy idő után természetessé válnak. Az elért eredmények csillogása megfakul.. Schäffer Erzsébet szavai jutnak erről eszembe. Vagyis az az idézet, ami a Nők Lapjában megjelent cikkeinek a fejléce, a mottója. "Meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk". Vagy egy másik idézet, ami egy képeslapon szerepel, még ballagásomra kaptam. "Nem csak megmászni kell a csúcsokat. Meg kell tanulni körülnézni is, amikor felértél." Vagyis meg kell tanulni okkal büszkének lenni az elért eredményeinkre. Az sem baj, ha néha-néha emlékeztetjük is magunkat az elért sikereinkre. Mindig jó leírni a terveket és akár azt is, ahogy és amikor elértük, véghezvittük őket. És talán ezért is jó időnként megajándékozni magunkat kifejezetten akkor, mikor valami magunk elé állított célt sikerül elérni. Mert ez akár később is emlékeztet bennünket a jó dolgokra és arra, hogy erősek, ügyesek, kitartóak vagyunk. És akkor nem csak folyton a kudarcainkra emlékeztetjük önmagunkat, hogy na persze, de ez meg ez még előttem áll, és még ezt sem értem el..

A munkában, de a családi életben, a baráti kapcsolatokban is érzem, hogy cinizmus egyszerűen senkit nem visz előrébb. Lelomboz, megaláz, elveszi az erőnket, a motivációnkat. Nem lendít rajtunk, hanem lefékez. Valahogy úgy van az ember kitalálva, hogy a pozitív dolgok viszik igazán előre. A sikerek, az öröm, a szeretet, a bizalom, a dicséret. Igen, főként a hőn áhított dicséret, az őszinte, a kedves, a megérdemelt! És milyen szomorú, hogy valójában mindenki nélkülözi valamilyen szinten ezeket a jogos és olyannyira vágyott érzéseket...

 A demotivalo.hu-n mindig találok valami igazán frappánsat, és milyen igaz ez a gondolat! 

Ezt már én is megtapasztaltam, sokszor. Egy megfelelő ember megismerése bizony egészen új irányt szabhat az életünknek. Legyen az akár egy barát vagy éppen a bizonyos nagy szerelem.. Szinte elfelejtjük a múltat egy szempillantás alatt és újjászületünk <3