2013. július 26., péntek

Mostanában csökken a kapacitásom az írásra, viszont így egy-egy bejegyzés talán tartalmasabb lesz :)

Először is elmesélem nektek, hogy túl vagyunk a nyári kongresszusunk 1. napján. Nagyon tartalmas gondolatokkal lettem gazdagabb, már az 1. előadás is nagyon tetszett, meg a délelőtti ülésszak utolsó két előadása is. Csupa mély témákat feszegetett és zsigerekig ható tanácsokat tartalmazott.. Nagyon szeretem az ilyesmit. Ennyi év után néha már kicsit nehezen találok új gondolatokat, de ma igazán nem volt hiányérzetem. Bár bizonyára magam is változom és évről-évre más gondolatokat figyelek meg és tartok a magam számára értékesnek, figyelmet érdemlőnek.

Napközben ügyeletes takarítók voltunk és bár kiváltságnak érzem, hogy segíthetek, kicsit fájt a szívem néha egy-egy jó program kellős közepén felállni és otthagyni a jegyzeteimet :) De igyekeztem takarítás közben is fülelni és arra is gondoltam, hogy tetteinkkel jó tanúskodás vagyunk a SYMA csarnok személyzetének, amint megfigyelnek bennünket a nap folyamán.

Volt néhány szívmelengető és tartalmas beszélgetésben is részem. Sőt az egyik nagyon tanulságos és elgondolkodtató is volt. Szóval mindent megkaptam ettől a naptól, amire csak vágytam :) Még főzünk egy kis vacsorát, meg készítünk holnapra enni. Ma estére bolognai, holnapra fasírt és francia saláta lesz a menü.

Még azt a rádöbbenést is nagyon szeretem, mikor olyanokkal mélyedek el egy kellemes beszélgetésben, akiket korábban kevésbé ismertem, vagy másnak gondoltam. Nagyon szeretem a kellemes csalódást :) És főleg az ad nagyon jó érzést, mikor nálam idősebb, érettebb, tapasztaltabb testvérek értékelik a barátságomat, a meglátásaimat, gondolataimat. Jobban is vonzódom az idősebbekhez. Az érdekel, ami még előttem áll. Amiken ők már keresztülmentek és tudnak benne segíteni, tanácsot adni, hogy majd mire figyeljek. Valahogy az utánam jövő generációval kicsit kevésbé szoros a kapcsolatom. Inkább csak szolid mosollyal nyugtázom, amint csapatokban jönnek-mennek és szép lassan felfedezik az élet nagy dolgait :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése