Az élet tényleg olyan, mint egy utazás..

Mondjuk egy hajón végig egy hosszú-hosszú folyón.. Időnként kiköt valahol a hajónk. Nem mondják előre, hogy hol álltunk meg, csak le kell szállni. Körbenézünk és talán hamar újraindulunk, de az is lehet, hogy sokáig maradunk ott a parton.. Talán hosszú évekig.. Talán többé nem is szállunk vízre. De az is lehet, hogy egyszer csak jön az utasítás - menni kell. És mi már elkezdtünk kötődni a helyhez, megszoktuk, tele vagyunk emlékekkel, érzésekkel iránta. És olyan nehéz újra összeszedni a holminkat és megint útrakelni az ismeretlen felé. Talán fájdalmas az elválás, mert szívünk szerint maradnánk és az emlékeink még sokáig visszajárnak az elhagyott partra. De telik az idő, új tájakon járunk és az emlékek lassan-lassan megfakulnak. Az érzések, a visszavágyódás elhalványulnak, talán el is múlnak.. Új vágyak ébrednek bennünk az újonnan felfedezett tájak iránt, mert tudjuk, hogy ahonnan eljöttünk, oda többé nem térünk vissza.. A hajó sosem fordul meg, csak előre megy. Tehát csak akkor maradunk ott végleg valahol, ha kikötöttünk és többé nem kell visszaszállnunk. Mert megtaláltuk az otthonunkat..