Amit ma szeretnék megosztani veletek, az egy olyan gondolat, egy olyan következtetés, amire a közelmúltban jutottam:
Az, hogy kibe, meddig, miért vagyunk szerelmesek, az egyedül rajtunk áll, nem a másiktól, a szeretett személy viselkedésétől, hozzánk való viszonyulásától függ! 
Hogy miért is nem hagyják el azok a nők a párjukat, aki erőszakos velük és bántalmazza őket, pedig megtehetnék, hogy elmenjenek? Ezen sokat töprengtem, mert mostanában felkapott téma. Hogy miért is szeretünk, ragaszkodunk egy olyan személyhez, aki megbánt, figyelmetlen, aki elhagy. A környezetünk értetlenül áll a dolog előtt! De hát ezt és ezt tette veled, szóba se állj vele többet! És tényleg így lenne logikus és lehet, hogy tényleg megérdemelné, mert valóban sok fájdalmat okozott. És mégis, mivel az érzés tőlünk függ, szeretjük ugyanúgy tovább.. És aztán van, amikor elmúlik a szerelem. És ott van az a másik, aki szeret, aki gyengéd, törődik velünk, rózsát hoz, remek a humorérzéke, mindenhol pontosan ott van, megbízható és még a csillagokat is lehozná nekünk az égről! De mégsem tudjuk őt tovább elviselni, mert egyszerűen már nem szeretjük, mert a ragaszkodásunk BELŐLÜNK fakad. Hiába az ő jótettei és hogy jól bánik velünk. A régi filmekben lehet ezt hallani, hogy hozzámegyek, mert olyan jó ember, majd megszeretem.. Sajnos ez nem a jóságtól függ. A szerelem mindig ismeretlen kémiai utakon talál meg bennünket valahogyan, nem egyenesen következik valamiből. Legalább is én már ezt többször megtapasztaltam, hogy nem tudom szeretni a legjobbakat és a szeretett személy egy félig bántó sms-e is ezerszer többet jelent, mint az égboltról lehozott akármennyi csillag..

Mese, ugye érzed - Szeret ez a lényeg
Összetöri szíved - Látod mégse félek
Nem ad, csakis ígér - Bűnös, aki ítél
Ez csak egy játék a szerelmért..