Az Élet..

Néha tényleg elgondolkodok azon, hogy az Élet miért olyan, amilyen.. Vannak, akiknek olyan könnyen enged, nem szorít, nem tart vissza, csak hagyja őket könnyedén, hogy alakuljanak a dolgaik és lépegessék szép sorjában, a maga idején a lépcsőfokokat.. De vagyunk, akikkel másképp bánik. Nem ereszt, lefog, visszatart vagy ahogy Eszter mondja, kivár.. Mi haladnánk de nem tudunk. És az Élet hagyja, hogy újra meg újra csalódjunk, mert megint nem sikerült, pedig annyira akartuk és megtettünk mindent. Ránk szenvedést mér és bánatot, mintha állandóan próbára akarna tenni és edzeni.. de már mire?? Nem értjük az okát és látjuk, ahogy mások elhaladnak mellettünk, olyanok is, akik talán jócskán mögöttünk voltak egykor.. Nem értjük, hogy nekünk miért nem lehet, mi miért érdemlünk kevesebbet. Pedig szeretünk, ragaszkodunk, áldozatot hozunk és olyan sokat adunk.. Mástól a keveset is, tőlünk a legtöbbet sem értékelik. Minket hazug szerelemmel szeretnek, s ezért aztán idővel eldobnak, sőt megtagadnak. És mi újra szenvedünk, végiggyászolunk egy hosszú időszakot, majd talán idővel újra remélni és bízni tudunk, de a vége általában mégis megint ugyanez lesz. Nem enged, nem enged az Élet! Csak szorít és szorít, annyira, hogy már fáj és szinte már a fájdalommal élünk és elhisszük, hogy nekünk így kell élni.. Hogy a másiknak egyszerűen csak lehet, nekünk meg nem.. Nincs ok és nincs magyarázat. Csak a beletörődés van..