Azt hiszem tényleg nagyon igaz, hogy minden szóval el kell számolnunk egyszer: a kimondottakkal mások előtt, az elhallgatottakkal önmagunk előtt..

Azt hiszem, bármit is mondunk, legyen az bármilyen bizalmas dolog a legbensőségesebb barátunknak, minden előbb-utóbb visszahat ránk. Legyen az pozitív vagy negatív. Ha kritikát fogalmazunk meg másokról, akár bizalmasan, az valahogy el fog érni az érintetthez így vagy úgy.. De legalább is meg fogja érezni mi van bennünk legbelül iránta.. Nem lehet fenntartani a látszatot. Sokszor gondolok arra, hogy a kimondott szónak hatalma van. Ezt annyira igaznak érzem. Természetesen egész nap beszélünk, kommunikálunk és talán bele sem gondolunk ebbe a nagy igazságba. Rohan az élet, intézzük a dolgainkat, végezzük a munkánkat, egyeztetünk a családdal.. De minden szavunk, még ha jelentéktelennek is gondoljuk, visszahat ránk. Nagyon sokat számít, hogy mit szoktunk meg, kivel, hogyan beszélünk, milyen a stílusunk, hogyan válogatjuk meg a szavakat, hogyan fogalmazunk! Nem lehet az, hogy büntetlenül megússzuk. Mert biztos vagyok benne, hogy a nap folyamán mindenkinek jelentősen több a negatív tartalom. Nagyon könnyen kritikussá lehet válni. Én csak most kezdem érzékelni igazán, hogy pozitívnak lenni milyen erőfeszítés és mégis mennyire megéri, hogy tudatosan törekedni kell rá. Valami olyan személyiség lebeg a szemem előtt, aki kellő bölcsességgel és nyugalommal ugyanakkor derűvel szemléli az életet.. Az most jó lecke, ahogy a vásárlókat kezelnem kell, hogy kapunk hideget-meleget minden nap. És nekem mégis egész nap türelmesnek, kedvesnek és tapintatosnak kell maradnom. Úgy érzem, ez most hat rám és jó irányba mozdít el. De azért a legtöbb tapasztalat pozitív, az emberek hálásak a kedves és a velük együtt rezdülő hozzáállásért. Ha valamire, hát erre nagyon megtanított a prédikálószolgálat. Erre az együtt rezdülésre. Hogy egy idegen ajtót nyit és abban a pillanatban rá tudjak állni a frekvenciájára, hogy mi érdekli igazából, hogy mennyire elfoglalt éppen és hogy milyen a hangulata, az érzelmi szintje..

Szóval mindenhogy megéri a jót keresni. Azokat az embereket, akik szeretnek és értékelnek. A dicsérő, jóleső szavakat. A kellemes élményeket, amikben jól éreztem magam. A szívmelengető e-mail-eket és sms-eket. Az emberi értékeket hangsúlyozó zenéket és filmeket.. Azt szeretném még elérni, hogy amikor kritikával illetnek, olyankor érezzem, hogy nem vagyok rossz. Vannak rossz szokásaim, levetkőzni való tulajdonságaim, de attól még, hogy valakivel nem értek egyet, nem akarom magam rossznak érezni. Még akkor sem, ha az illető ezt akarja elhitetni velem. Ezen meg kell tanulni felülemelkedni és mindig objektíven látni saját magam. Egy stabil de egyben kellő önkritikával rendelkező kép kell, hogy éljen magunkban rólunk, amin alapvetően nem változtatnak elhangzott szavak. Csak elgondolkodtatnak és esetleg változtatásokra késztetnek. Nagyon fontosnak tartam a stabil önképet, amiben benne van az irónia és a humorérzék is. Hogy ne vegyük magunkat túlságosan komolyan, akkor sem, ha mások kritikával illetnek. Talán annak a művészete ez, hogy a rossz dolgokba nem szabad túlságosan beleélnünk magunkat, míg a jó dolgokat értékelni kell és erősíteni magunkban. De ha már mások ránk való hatásáról beszélünk, akkor talán itt fontos megemlíteni, hogy mennyire számít, kikkel vesszük körbe magunkat, kik a barátaink! Ők is nagyon erősen befolyásolnak minket, akár akarjuk, akár nem. És nagyon nagyban árulkodnak rólunk.

Végezetül egy jól ismert gondolat:
Ügyelj gondolataidra, mert szavaiddá válnak. Ügyelj szavaidra, mert tetteiddé válnak. Ügyelj a tetteidre, mert szokásoddá válnak. Ügyelj a szokásaidra, mert a személyiségeddé válnak. Ügyelj a személyiségedre, mert az lesz a sorsod.