A renddel kapcsolatban újra meg újra ugyanazt érzem..
Minél rendezettebb és fegyelmezettebb az életem, a mindennapjaim, annál nyugodtabb, elégedettebb és boldogabb vagyok. Szó szerint.
És mindez fordítva is igaz. Minél rendezetlenebb a napok, csúsznak az elintéznivalók, halmozódik a mosatlan, ha túl sokáig vagyok fent, ha halogatom a dolgokat, ha késésben vagyok, ha nem tartom be, amit ígérek és magamra sem figyelek kellőképpen oda, egyszóval, ha nincs bennem elég önfegyelem, olyankor mindig rosszabb a hangulatom, indulatosabb vagyok, haragszom másokra, de legbelül magamra.. És nem vagyok boldog..
A sógornőm egyszer azt mondta - és szerintem igaza van - hogy igazából ez a kétféle embertípus létezik. A pedáns, aki megszokta, hogy pontos, hogy állja a szavát, megbízható, igényes magára, nem halogat, időben elintézi a dolgait és rendet tart maga körül. De legalább is mindig erre törekszik. A másik típus örökké el van úszva, elkésik, nem lehet rá számítani, nem lehet adni a szavára, rendetlen a környezete és magára sem figyel kellőképpen. Másokra így meg végképp nem tud. Nem lehet rá támaszkodni, tervezni vele.. Nos a sógornőm bölcsen azt mondta, hogy ha ez a két különböző rendszerben élő ember megpróbál együtt élni, annak szinte elkerülhetetlenül kudarc lesz a vége. Mert apróságokban lehet változni a másikért, de nagyvonalakban nem. Az alapvető jellemünket, szokásrendszerünket, ami elkísért a felnőtt életünkig, szinte lehetetlen megváltoztatni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése