Vers

Legyen a 100. bejegyzés egy igazán saját gondolat..
(Az előzőekben bemutatott számot erősen ajánlott olvasás alatt hallgatni :)

Vagyok, aki vagyok,

A dallam, mit most hallgatok,

A gondolat, mit gondolok

A macskaszem,

A leomló szőke haj,

A kecses kezek,

Melyekkel írok, alkotok - 

Ez mind-mind én vagyok. 

Emlékek, döntések,

Benyomások, érzések

Halmaza vagyok. 

Gondolkodom, hogy ki is vagyok..

Nő vagyok, érzékenyen,

Aki folyton kutatom-keresem

Azt a titkos boldog érzést,

Ami kitart hosszan, tán örökké,

S csak az enyém

És csakis én vagyok. 

A világban azt az egy helyet,

Ami nekem készíttetett,

Ahol mindig önmagam vagyok,

Ahol folyton adhatok

És végre én is igazán kapok. 

Megállok így is egymagamban,

Nézem az életet, mit kaptam

Hogy hátha tudnám ezt is jobban,

még szebben, gazdagabban

Úgy, hogy közben 

Másnak is hagyok. 

Sokszor éreztem már,

Kellemes volt a  függés

Jó volt a szerelem,

Az a bódító, az a csüggés.

Látni a másikon az érzést,

Hogy igazán, de nagyon..

Gyönyörű vagy kedves,

Veled magam 

elsodorni hagyom. 

S most mennyi minden már

A múlt homályába vész..

Hmm.. 

Pedig egykor fájt oly nagyon.

S bár kellett az a józan ész

És jó, hogy társam maradt nekem,

Az érzések nyomot hagynak,

S utaznak tovább velem. 

Én vagyok hát a dallam,

A kedves kis versike

Az érdekes cikk, a jó film

A mélységes magány,

S a boldogság hegye,

S csúcsa is én vagyok. 

Végső szerepemre várva,

Lépek túl

Hol lassan, hol gyorsan

A komolynak vélt dolgokon,

Mikor már azt hittem, megtaláltam,

Akkor kiderül, hogy elhibáztam,

de nagyon. 

És folytatom a járást,

egymagamban, saját utamon.

Csalódásból lassan újraéledek,

Kezdek tisztán látni

Hogy talán eddig jártam vakon.

S az én könyvembe írva

Más életút vagyon. 

Kanyargok ismét az úton,

Ízlelek, szagolok, hallgatok tovább,

S magamba szívom

Az alakító körülmények,

Egyedi zamatát. 

S közben én is változom.

Csak a Nő nem változik.

A finom illat, a kecses kezek,

A leomló szőke haj. 

A búgó zene, friss üde tánc,

Nyakamban elegáns lánc,

kicsi gyűrű, némi festék

Kencék, krémek, lakkok

Édesbús esték. 

A célok,

A nyughatatlan szellem,

Vágy a változásra,

Hogy mindig lépjek tovább.

A rengeteg gondolat,

Az elmélkedés, merengés

És estére két elnehezült láb..

S most kicsit megállok,

Visszanézni,

Ami eddig volt, én vagyok..

S még leszek.. 

Veletek, nektek, értetek.

Hát ez vagyok. 

Valahogy így elmélkednek,

A nagyok. 

/2012.07.12/